Kilépett az SZDSZ-ből Kis és Hack

Vágólapra másolva!
Kilépett az SZDSZ-ből a párt két meghatározó személyisége, Kis János és Hack Péter. Kis, a párt első elnöke azért távozott, mert nem értetett egyet az SZDSZ állásfoglalásával Medgyessy titkosszolgálati múltjával kapcsolatban. Hack egy hosszú folyamat eredményeként azzal magyarázta kilépését, hogy 1996 óta egyre kevesebb dologgal ért egyet a pártban. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke sajnálatosnak, ugyanakkor túlzónak, Gusztos Péter ügyvivő pedig elgondolkodtatónak nevezte a két politikus döntését.
Vágólapra másolva!

Kis János, az SZDSZ első elnöke az MTI értesülései szerint a múlt héten levélben értesítette az ügyvivőket kilépéséről. Kis június 19-én, a Magyar Hírlapban megjelent írásában úgy foglalt állást Medgyessy titkosszolgálati múltjáról, hogy a kormányfőnek "mennie kell".

Kis az írásban leszögezte: egészen addig marad a párt tagja, "míg van rá remény, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye - először a köztársaság történetében - még ezen a héten működésbe lép".

Hack Péter, aki az SZDSZ egyik alapítója volt, az Élet és Irodalom augusztus 9-i számában úgy nyilatkozott, hogy lépése betetőzése volt egy hosszú folyamatnak, amely valamikor 1996 táján indult el. "Azóta egyre kevésbé tudtam egy sor dologgal egyetérteni, amit az SZDSZ képviselt, ahogy képviselte" - mondta Hack az interjúban.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke sajnálatosnak, ugyanakkor az eseményekre történő túlzott reagálásnak tartja Kis és Hack kilépését. Szerinte a politika mozgásterét az elvek, a lehetőségek és kompromisszumok határozzák meg. Leszögezte: az elvekben nincs különbség közöttük.

Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője szerint intő jel és elgondolkodtató, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének első, "legendás elnöke", valamint az egyik legfelkészültebb képviselője kilépett az SZDSZ-ből.