A Fidesz és az MDF külön készül a választásokra

Vágólapra másolva!
Nem köt országos választási megállapodást a Fidesz és az MDF az őszi önkormányzati választásokra. Több megyében már biztosan külön listát állít az MDF, néhány városban önálló polgármesterjelölteket is indít - tudta meg a Népszabadság. Mindkét párt augusztus 20-ig akarja lezárni a tárgyalásokat a választási együttműködésről.
Vágólapra másolva!

A Fidesz és az MDF várhatóan nem köt országos szintű megállapodást az őszi önkormányzati választásokon történő együttműködésről - mondta Farkas Attila, a Fidesz sajtófőnöke a Népszabadságnak. A két párt szerinte csak helyi és megyei szinten állapodik meg az együttműködésről. A Fidesz választmánya augusztus 21-én dönt a megállapodások jóváhagyásáról.

Már az MDF sem akar országos megállapodást. A párt ugyanis júliusban elkészített egy keretmegállapodás-tervezetet, de ezzel a Fidesz nem foglalkozott. Csáky András, az MDF választmányi elnöke a Népszabadságnak megerősítette, hogy csúcsszinten megszakadtak a tárgyalások, de helyi és megyei szinten folynak. Valószínűleg 12-13 megyében állítanak közös listát. Már eldőlt, hogy az MDF-nek Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest, valamint Veszprém megyében külön listája lesz.

Az még a további tárgyalásoktól függ, hogy Szolnok megye esetében közös vagy külön lista lesz-e - mondta Csáky. Közölte azt is, hogy a megyei jogú városok közül nem lesz közös polgármesterjelöltjük Székesfehérváron, Veszprémben és várhatóan Szolnokon sem. A kisebb városokban és a tízezer főnél kevesebb lélekszámú települések túlnyomó részében ugyanakkor közös polgármester-jelölteket állít a Fidesz és az MDF. Csáky András szerint legkésőbb augusztus 20-ig le kell zárni a tárgyalásokat az önkormányzati választásokon való együttműködésről.