Törvényi kiskapukat keres az ügynökbizottság

Miután az ellenzék felfüggesztette tagságát a Mécs-bizottságban, a paritásos alapon működő testület kormánypárti tagjainak már csak tanácskozási joguk van. A kormánypárti tagok mindenképpen be akarják fejezni munkájukat. A politológusok szerint az ügynöklista olyan nagy mértékben foglalkoztatja a közvéleményt, hogy még akkor is megéri a kormánypárti képviselőknek nyilvánosságra hozni az érintettek nevét, ha ezzel esetleg törvényt sértenek.

A volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottságban egyenlő létszámban voltak jelen kormánypárti és ellenzéki képviselők. Azzal, hogy a négy ellenzéki politikus felfüggesztette tagságát, Mécs Imrének (SZDSZ), Tóth Károlynak (MSZP), Dávid Gyulának (MSZP) és Simon Gábornak (MSZP) már csak tanácskozási joga maradt. Ez azt jelenti, hogy nem tudnak szavazni a napirendről, nem szavazhatnak a meghallgatandó személyekről, és nem szavazhatnak a jelentéstervezetről sem. Vagyis semmilyen olyan tevékenységet nem folytathatnak, amelynek révén törvényesen be tudják fejezni a bizottsági munkát.

A tanácskozási jogkör révén azonban lehetőségük van arra, hogy a bizottsághoz bejelentkező volt kormánytagokkal elbeszélgessenek, megvitassák véleményüket a bizottsági munkáról, a végén pedig önálló képviselői indítvány formájában az Országgyűlés elé terjeszthetik a bizottsági munka eredményét.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK