A kormányfő bizottsági meghallgatásán tett kijelentéseit ismétli meg nagy részében a Medgyessy-bizottság két szocialista tagja által készített jelentéstervezet. A kormánypárti politikusok mindent rendben találtak a Medgyessy-ügyben. Balogh László, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság ellenzéki elnöke ezt a dokumentumot azonban nem hajlandó vitára bocsátani. A keddi ülésen meghallgatták a miniszterelnök két egykori tartótisztjét, akik megerősítették: a kormányfő az IMF-csatlakozást készítette elő.

A Medgyessy-bizottság keddi ülésén nyolc embert, köztük Medgyessy két korábbi tartótisztjét hallgatják meg. A zárt ülésen meghallgatott Tóth Lajos újságíróknak csak annyit árult el a testület előtt elhangzottakról, hogy tudomása szerint Medgyessy az IMF-csatlakozást készítette elő.

Fodor József, a másik tiszt pedig azt közölte, hogy neki köszönheti Medgyessy, hogy szt-tiszt lett. Fodor elmondta, hogy egy korábbi minisztertanácsi rendelet szerint Medgyessyt beosztása miatt mindenképpen be kellett szervezniük: a Pénzügyminisztérium nemzetközi főosztályának mindenkori vezetője titkos tisztként is tevékenykedett korábban.

Az [origo] bizottsági forrásból úgy értesült, hogy keddre elkészült a testület két szakértőjének, Gorka Sebestyénnek és Kiszely Gábornak a C típusú nemzetbiztonsági átvilágítása. Ennek ellenére nem vett részt a két szakértő a vizsgálóbizottság kedd délutáni zárt ülésén sem. Balogh László nem kívánt reagálni a dologra, viszont Toller lászló elmondta, hogy a C típusú vizsgálatok eredményéről szóló jelentés megérkezett, de tartalmáról nem nyilatkozott.A Medgyessy-bizottság zárt ülésein csak azok vehetnek részt, akik átestek a C típusú vizsgálaton, és a titkosszolgálatok nem találtak nemzetbiztonsági kockázatot. A két szakértőről korábban megjelent a Népszabadságban az a lap szerint megbízható forrásból származó információ, amely szerint mindketten fennakadtak az ellenőrzésen.

Az ülésen a meghallgatások előtt heves vita bontakozott ki a testület kormánypárti tagjai, illetve két bizottsági szakértő által készített jelentéstervezetkeről. Balogh László, a testület MDF-es elnöke kijelentette, hogy a szocialisták tervezetéről nem hajlandó tárgyalni. Az elnök kifogásolta, hogy a testület kormánypárti tagjai előbb kapták meg az egyik szakértői jelentést, mint ő. Toller László szerint ez azért lehetséges, mert Csatárdi István az MSZP által felkért szakértő.

A Medgyessy-bizottság két szocialista tagja, Vadai Ágnes és Toller László által elkészített jelentéstervezet gyakorlatilag nem tartalmaz új megállapításokat, megegyezik azzal, amit Medgyessy Péter testületi meghallgatásán mondott. A dokumentum több helyen szó szerint megismétli a kormányfő szavait, és csak a nyílt üléseken elhangzottakat tartalmazza. Toller az [origo]-nak ezt azzal indokolta, hogy a zárt üléseken nem hangzottak el olyan információk, melyek ellentétesek lennének a tervezetben leírtakkal. Körömi Attila (Fidesz) viszont éppen úgy vélte, hogy a zárt üléseken érdemi, új adatok is a testület birtokába kerültek, amelyeket be kell építeni a jelentéstervezetbe.

Vadai és Toller jelentése csak a miniszterelnök erényeinek ismertetésével egészíti ki Medgyessy beszámolóját. Többek között az olvasható a dokumentumban, hogy "a miniszterelnök tevékenysége sem jogszabályba, sem erkölcsi normába nem ütközött". Később azt írják: "Medgyessy szt-tiszti kiválasztására kiemelkedő felkészültsége, szakmai tudása, tevékenysége és pozitív jellembeli tulajdonságai alapján került sor. Megállapítható, hogy a bizottság eredményes munkát végzett, a dokumentumok alapján és a meghallgatások révén teljes körű tisztázásra kerültek a miniszterelnök titkosszolgálati múltjával kapcsolatban az országgyűlési határozatban megjelölt kérdések."

A kormánypárti politikusok mellett a testület két szakértője is készített egy-egy vázlatot. Gorka Sebestyén megállapításait egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Csatárdi István jelentése egy bekezdés (amely szerint Medgyessy tikosszolgálati tevékenysége nem ütközik jogszabályba) kivételével megegyezik a két szocialista politikus megállapításaival.

A meghallgatások után a bizottság tagjai indulatos vitát folytattak az elkészült jelentéstervezetekről A bizottság tárgyalt a Balogh László elnök által jegyzett, a bizottság több szakértőjének közreműködésével összeállított jelentéstervezetről is. A bizottság ellenzéki tagjai tartózkodtak azon a szavazáson, amely a szocialista jelentéstervezet vitájáról szólt, így a jelentést önmagában nem tárgyalja a bizottság.

A bizottság kormánypárti tagjai az elnök által aláírt, a bizottsághoz délután eljutatott jelentéstervezetet azért kifogásolták, mert annak elkészítésében közreműködött Gorka Sebestyén, aki a C típusú átvilágítás hiányában nem vehetett részt a bizottság zárt ülésein, így a kormánypárti tagok szerint jelentése nem tartalmazhatna ilyen ülések tartalmára való utalást. Bár a szocialista képviselők szerint a jelentés több tárgyi ellentmondást és csúsztatást is tartalmaz, Toller László szocialista alelnök csatlakozva Körömi Attila fideszes képviselő javaslatához, indítványozta, hogy a bizottság szerdán egy olyan tervezet tárgyalását kezdje meg, amely mindkét jelentést teljes mértékben magában foglalja.