Árvízkészültség a kisebb folyóknál is

Vágólapra másolva!
A Duna, a Rába, a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Marcal folyókon összesen 383 kilométeres hosszúságban első fokú, 193 kilométeren pedig másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Nógrád megyében a helyreállítási munkálatokkal eltávolítják az iszapot, törmeléket az utakról, vízelvezetőkből, és folyamatosan végzik a fertőtlenítést.
Vágólapra másolva!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság információi szerint a Dunán levonuló árhullám elleni védekezésre felkészültek az érintett megyékben. A Tarna folyó 16 kilométeres szakaszán, a Dunán pedig Dunaremete és Vének között harmadfokú készültséget rendeltek el.

Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye/itthon/20020813arviz.html

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 16 településen folynak védekezési, kárelhárítási munkálatok. Nógrád megyében a helyreállítási munkálatokkal eltávolítják az iszapot, törmeléket az utakról, vízelvezetőkből, és folyamatosan végzik a fertőtlenítést. A Heves megyei Heréd terepülésen átfolyó Bér patak 300 méter hosszú töltését megerősítették.