A rendszerváltás óta hivalba lépett kormányok tagjai és államtitkárai közül tízen dolgoztak korábban valamely pártállami titkosszolgálatnak. Ketten közülük két kormány idején is dolgoztak 1990 után. Az egyikük az Antall (Boross)-kabinet, valamint az Orbán-kormány alatt is dolgozott. E szerint két politikus jöhet számításba, Pusztai Erzsébet, aki azt állítja, hogy nem érintett és minden adat nyilvánosságához hozzájárul, valamint Bogár László, akit kedd délután óta hiába keresünk.

A Mécs-bizottság keddi tájékoztatója szerint tíz volt kormánytag vagy államtitkár működött együtt minden kétséget kizáróan az állambiztonsággal. Az ülés után felsorolták, hogy melyik kormánynak hány érintett tagja volt. Kiderült: a tízből az egyik tagja volt az Antall- és az Orbán-kormánynak egyaránt, így itt jelentősen leszűkült kör, mivel csak két államtitkár felel meg ennek a feltételnek.

Közülük az egyik, Pusztai Erzsébet kedden az [origo]-nak azt állította: sosem működött együtt egyik III-as ügyosztállyal sem, és hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgálóbizottság közzétegyen bármilyen róla felmerült adatot.

A másik exállamtitkárt, Bogár Lászlót, már kedd délután óta keressük, de eddig hiába. Több volt és jelenlegi munkahelyén hagytunk számára üzenetet, ő azonban eddig nem reagált megkeresésünkre. Bogár László 1990-94 között a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának volt politikai államtitkára, az Orbán-kormányban pedig a Miniszterelnöki Hivatalban volt négy évig államtitkár.

A vizsgálóbizottság tájékoztatója szerint az Antall (Boross)-kormányból öt, a Horn-kormányból két, az Orbán-kormányból négy, a Medgyessy-kormányból pedig egy érintettet találtak. Két átfedés van: az egyik érintett a Horn- és a Medgyessy-kormányban is szerepelt (valószínűsíthetően Medgyessy Péter miniszterelnök az) a másik pedig az Antall- és Orbán-kormánynak is tagja volt.