Erdőben aludt az egyik Budán kilakoltatott család

Vágólapra másolva!
A budaligeti nyaralókból bírói, illetve jegyzői felhatalmazás nélkül kedden kilakoltatott ötven emberből heten "eltűntek", egy halálos betegségben szenvedő asszony pedig a gyerekeivel együtt az erdőben húzta meg magát. A többiek egy munkásszálláson aludtak, ám ott sem maradhatnak sokáig: a II. kerületi önkormányzat két hétig állja a szálló költségeit.
Vágólapra másolva!

Keddi kilakoltatásuk után harminchat embert egy harmadik kerületi munkásszállóra "fizetett be" a faházak elbontását elrendelő II. kerületi önkormányzat. Hét otthontalanról nem tudni, hol töltötte az éjszakát, egy idős, daganatos beteg asszony pedig két gyermekével - elmondása szerint félve a bezártságtól - a szabad ég alatt éjszakázott.

Ahogy arról a Roma Sajtóközpont tegnap már beszámolt, ötven ember, köztük huszonnégy gyerek "lakását" dózeroltatta le mindenféle bírói vagy jegyzői határozat nélkül a II. kerületi önkormányzat. Mivel még önkényes lakásfoglalókként sem ismeri el a családokat, az önkormányzat - bár a gyermekvédelmi törvény erre kötelezi, nincs krízishelyzetbe került családok számára átmeneti otthona - méltányossági alapon ötezer forintot és a munkásszállói elhelyezés kétheti díját ajánlotta fel számukra.

A Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője, Horváth Aladár abban bízik, hogy a kerület vezetése felveszi a kapcsolatot a főváros szociális és karitatív szervezeteivel, és két héten belül teljesíti a törvényben megszabott feladatát.

Csomor Sándor, a kerület vagyonhasznosítási irodájának vezetője a Roma Sajtóközpontnak úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzatnak semmilyen elhelyezési kötelezettsége nincs a tizenöt családdal szemben, azzal a helyi családvédelmi intézmény foglalkozik. A II. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, Sutarski Szabolcs elmondta: azoknak a családoknak, amelyek szociális intézménybe szeretnének kerülni, segítenek az elhelyezésben.

Farkas Attila - Roma Sajtóközpont