Lendvai: Mi nem parádézunk kamerák előtt a gátakon

Vágólapra másolva!
Az MSZP a vízparton élők gondjaihoz és az árvízvédelemben dolgozók munkájához méltatlannak tartja a Fidesz Országos Elnökségének közleményét - reagált Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető a Fidesz azon közleményére, amelyben a volt kormánypárt késlekedéssel és tétlenséggel vádolta a Medgyessy-kormányt.
Vágólapra másolva!

"Sajnálatos, hogy a közös baj idején a Fidesz néhány politikusa azt tartotta a legsürgősebbnek, hogy politikai hasznot húzzon a nehéz helyzetből és folytassa szokásos támadásait a kormány ellen" - fogalmaz Lendvai Ildikó. A frakcióvezető rámutat: az illetékes minisztériumok, önkormányzatok, az árvízvédelemben, a katasztrófa elhárításában és a figyelő szolgálatokban dolgozók kezdettől fogva teszik a dolgukat.

"Nem parádéznak ugyan árvízi jelmezben a kamerák előtt a gátakon, de eddig is és ez után is mindent megtesznek azért, hogy az elmúlt száz év legnagyobb árhulláma minél kevesebb kárt okozzon" - áll Lendvai Ildikó közleményében.

Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye/itthon/20020813arviz.html

Utal arra, hogy a vízügyekért felelős miniszter azonnal tájékozódott a helyszínen és a miniszterelnökkel konzultálva bejelentette: a kormány biztosítja a szükséges pénzt és eszközöket a védekezéshez. Emlékeztet arra is, hogy a Belügyminisztérium azonnali anyagi segítséget nyújtott a legnagyobb bajban lévő önkormányzatoknak. A kormány csütörtökön rendkívüli ülést tart a további teendők meghatározására. A közlemény szerint a szocialista képviselőcsoport elnöksége szintén ülést tart, hogy összegyűjtse az érintett területek képviselőitől kapott információkat és segítségigényt.

"A szocialisták hasznosnak tartanák, ha ebben a kérdésben valamennyi párt a segítségnyújtás módját keresné a politikai civakodás helyett, ahogy az emberek is félreteszik egyéb vitájukat és összefognak a veszély elhárítására és a bajban lévők megsegítésére" - szögezi le végezetül Lendvai Ildikó.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége szerdai közleményében bírálta a Medgyessy-kormányt, amely szerinte több napos késlekedéssel foglalkozik érdemben a rekord méretű árvíz sújtotta területeken élő, szerencsétlenül járt családok helyzetével. A Fidesz elvárja továbbá, hogy a kormány költségvetési forrásból haladéktalanul építtesse újjá a leomlott házakat és egyéb középületeket, illetve térítse meg az árvízi károkat.