Visegrád segítségért kiált

Vágólapra másolva!
Visegrádon kritikussá vált a helyzet, a lakosság kimerült az árvízvédelmi munkálatokban és az egyre emelkedő Duna bármikor áttörheti a védelmi vonalat - közölte a település polgármestere. A megszorult településre 250 katonát vezényeltek a munkálatokhoz és intézkedtek homokzsákok helyszínre szállításáról is.
Vágólapra másolva!

Visegrádon komolyra fordult a helyzet: a lakosság kimerült, a Duna tovább emelkedik és bármikor áttörheti a védelmi vonalat. Hadházy Sándor, a település polgármestere az állami segítségben bízik, de a súlyosbodó problémák ellenére mindeddig nem érkezett érdemi segítség a kormánytól.

Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye/itthon/20020813arviz.html

Hadházy Sándor szombat délelőtt Kóródi Mária miniszternek telefax üzenetet küldött, amelyben felhívta a figyelmét a Visegrádon kialakult súlyos helyzetre - tájékoztatott a polgármester.

Hadházy elmondta: amennyiben nem tudják megvédeni a gátakat, akkor mintegy 200 lakóház, vendéglők, szállodák, üzletek és Mátyás király palotája is víz alá kerülhet. A védekezési munkálatokban több száz lakos vesz részt és Budapestről is érkeztek teherszállító gépkocsik, amelyek folyamatosan hozzák a homokot. Eddig több mint 150 ezer homokzsákot építettünk be - mondta Hadházy Sándor.

250 katonát és homokzsákokat kapott Visegrád

A megszorult településre 250 katonát vezényeltek a munkálatokhoz és intézkedtek homokzsákok helyszínre szállításáról is. Visegrádon tehát van elegendő munkaerő, elegendő homokzsák ahhoz, hogy a harc ne a Duna javára dőljön el - mondta el az [origo]-nak Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton.

Forrás: MTI

Szükségessé válhat viszont 250-300 ember kitelepítése Sződligeten, amennyiben a gátak szivárgását nem sikerül megállítani. Az önkormányzat már megtette a szükséges intézkedéseket a kitelepítés előkészítésére - mondta el a szóvivő.

Jelenleg 25 településen folynak védekezési munkálatok Pest megyében. Ezek közül Visegrád, Sződliget, Szentendre, Vác, Szob és Nagymaros van komolyabban megszorulva. A víz nagy, de tömeges (ezer embert, vagy többet érintő) kitelepítésre nem számítunk, bár egy-két családot, házat érintő kitelepítések bárhol elképzelhetőek - figyelmeztetett Dobson Tibor.

A többi szakaszon is folyik a harc

Folyamatosan árad a Duna, szombat reggel már több mint 13 ezer ember dolgozott a gátakon és töltéseken. A Kormányzati Koordinációs Bizottság Operatív Törzsének közleménye szerint a veszélyeztetett területeken a töltések magasítása megtörtént, a védekezéshez szükséges erők biztosítottak.

Győr-Moson-Sopron megyében a Duna és a Mosoni-Duna közötti szakaszt ítélik a legveszélyeztetettebbnek a szakemberek, ezen a területen több mint 11 ezer ember él. Innen eddig 32 embert kellett kitelepíteni.

Forrás: MTI

Komárom-Esztergom megyében rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben. A legveszélyeztetettebb területeken üdülő- és lakóházak egyaránt vannak, eddig 8 embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát.

Pest megyében 25 település lakossága emeli a gátakat, a munkában a tűzoltóság és a polgári védelem is részt vesz. Dunafüred és Dunabogdány között buzgárok ellen védekeznek, eddig 238 embert telepítettek ki.

Veszélyben a Margitsziget

Budapesten is erősen emelkedik a vízszint, a védművek azonban állják a terhelést. A Fővárosi Védelmi Bizottság tájékoztatása szerint veszélybe került a Margitsziget, ezért önkéntes segítőket várnak a Hajós Alfréd Sportuszoda bejáratánál.