Vágólapra másolva!
Noha a vízi- és légiparádé, valamint a tűzijáték az árvíz miatt elmaradt, a politikusok elmondták beszédeiket az ország számos településén augusztus 20-a alkalmából.
Vágólapra másolva!

A történelmi esély előtt álló Magyarországnak az év végéig minden, ma még nyitott kérdésben megállapodásra kell jutnia az Európai Unióval, le kell zárni a tárgyalásokat, hogy tavasszal alá tudja írni a csatlakozási szerződést - mondta Kovács László külügyminiszter az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartott ünnepségen.

A kormány, az Országgyűlés és valamennyi parlamenti párt közös felelőssége, hogy a csatlakozással kapcsolatos népszavazást tisztességesen előkészítse - mondta Kovács László, aki az ezeréves történelmünk talán legfontosabb tanulságának nevezte, hogy a nehézségeken csak nemzeti összefogással tudunk úrrá lenni. Ehhez pedig elengedhetetlen az összetartozás érzése - hangsúlyozta a külügyminiszter, aki szerint a nemzeti összefogás megteremtéséért különleges felelősséget visel a mindenkori kormány. A mi kormányunk vállalja ezt a felelősséget - jelentette ki, majd azzal folytatta: vállaljuk, hogy olyan politikát folytatunk, olyan célokat tűzünk ki, amelyekhez megnyerhető az emberek nagy többségének támogatása.

A vállalások között a társadalmi különbségek mérséklését és az esélyteremtést a boldogulásra mindenki számára említette a miniszter. Ide sorolta továbbá a magyarság befogadó jellegének erősítését a Szent István-i hagyományok szellemében, valamint a nemzetet megosztó, kirekesztő nézetek, az európaisággal ellentétes idegengyűlölet elleni fellépést. Vállaljuk továbbá, hogy fellépünk a demokráciával együtt járó politikai vitákat eltorzító gyűlölködéssel szemben - fejtette ki. A külügyminiszter a politika feladatának nem az ellenségeskedés szítását, hanem a nemzet felemelkedését, az ország, az emberek gyarapodását szolgáló megoldások kimunkálását jelölte meg. Vállaljuk, hogy nem politikai ellenfeleink múltjára, hanem az emberek életkörülményeinek javítására, az ország jövőjére összpontosítjuk figyelmünket - ígérte.

Kovács László szerint a nemzeti összefogás elengedhetetlen része a határon túli magyarok támogatás. Szavai szerint a kormány úgy támogatja a határainkon kívül élő magyarokat, hogy közben nem vonja be őket a magyarországi belpolitikai csatározásokba, és nem avatkozik be pártjaik, szervezeteik életébe. Az első száz napra meghirdetett kormányprogrammal kapcsolatban Kovács László kifejtette: teljesítése nem csupán a kormány szavahihetőségét bizonyítja. Azt is jelzi, hogy a kormány mit tart fontosnak - fűzte hozzá. A külügyminiszter meggyőződését fejezte ki, hogy ez az irány alkalmas a nemzeti összefogás kiindulópontjává lenni.