Öt büntetőpont a gyorshajtóknak

Vágólapra másolva!
A rendőrség elkészítette javaslatait a közlekedési előéleti pontrendszer szigorítására. Mint ahogy várható volt, a legfontosabbnak az eddig egységesen egy ponttal büntetett szabálysértések differenciálását tartják a szakemberek. A jelenlegi törvény három pontban maximálja a szabálysértésekért adható "büntetések" számát, ám a rendőrök szorgalmaznák a törvény módosítását és a felső határ öt pontra növelését.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság az elmúlt másfél év tapasztalatait összegezve a közlekedési büntetőpontrendszer jelentős szigorítását, sőt a törvény módosítását javasolta a Belügyminisztériumnak. A tárca szakértői a felvetések többségét indokoltnak tartották. Ha a törvény módosítása mellett döntenek, akkor az eddigi egypontos szabálysértések közül néhányat öt ponttal "honorálnának" a jövőben. Ha esetleg pusztán kormányrendelettel szentesítenék a változásokat - a jelenleg hatályos törvény felhatalmazása alapján -, akkor is legalább három pontra növekedne a szabálysértési maximum.

A BM adatbázisába eddig csaknem 200 ezer gépkocsivezető neve került be az elmúlt másfél évben. Ám közülük senki nem közelítette meg a 18 pontos határt, amely után automatikusan bevonják az illető vezetői engedélyét. Valójában kevesebb mint egy tucat autós érte el a tíz pontot, ám legalább 14 pont szükséges az írásbeli figyelmeztetésig. A szakemberek egyöntetűen állítják - s ezt a legutóbbi meglehetősen riasztó baleseti statisztikák is igazolják - csak a jelentős szigorításnak lehet a jövőben visszatartó ereje.

A rendőrségtől kapott információk szerint mindenképpen a lehetséges maximum járna a tilos jelzésen való áthajtásért, legyen az közlekedési lámpa vagy fénysorompó. A BM várhatóan támogatni fogja az egypontos szabálysértésekhez sorolt cselekmények körének bővítését is. A rendőrség javaslata szerint egy pont járna a biztonsági övet nem használó autósoknak, vagy akik gyermeküket az előírt ülés nélkül szállítják a kocsiban. Ugyancsak egy előéleti pont kerülne bukósisak nélkül száguldozó motorosok neve mellé.