Kerényi szertartás a Szabadság téren

Vágólapra másolva!
Egy százforintos, egy szál virág, és egy balliberális újság dupla oldala szükséges ahhoz a "szertartáshoz", amelyet a szervezők péntek este a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör országos rendezvényén terveznek Budapesten a Szabadság téren, ahol Orbán Viktor is felszólal.
Vágólapra másolva!

Kerényi Imre színigazgató korábban a Budapest televízióban elmondta, hogy a százforintosok a megmozduláson jelenlévők megszámlálásához szükségesek. Minden résztvevő egy érmét dob egy gyűjtőbe, ezeket egy pénzszámláló géppel megszámlálják a rendezvény végén, így kapnak hiteles eredményt az ott lévők számáról. Kerényi a virág és az újság rendeltetését nem árulta el, arról sem nyilatkozott, hogy a volt kormányfőn kívül kik szólnak az egybegyűltekhez.

Hende Csaba, a polgári körök szervezéséért felelős kabinetfőnök megerősítette, hogy "a Kerényi Imre által elgondolt meglepetésjáték kellékei a százforintos, az egy szál virág, valamint az újságoldal". Jelezte: a tüntetés fő szónoka Orbán Viktor lesz, és több beszéd is elhangzik, de a hozzászólók listája még nem végleges. A kabinetfőnök elmondása szerint a hozzászólások a sajtószabadság kérdéskörét érintik, illetve "a Magyar Televízióban folyó tisztogatás" ellen tüntetnek. A rendezvényt kulturális műsor színesíti.

A BRFK sajtóosztálya szerint a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör rendezvényének bejelentését tudomásul vették. További információkról, így például, hogy mi a demonstráció célja, hány emberrel számolnak a szervezők, a rendőrség nem adott tájékoztatást.