Vágólapra másolva!
Az Oktatási Miniszterium engedélye nélkül is megkezdi működését az a jászladányi alapítványi iskola, ami a helyi romák szerint szegregáló céllal jött létre. Az intézmény létrehozása ellen több eljárás is folyik. Az Oktatási Minisztérium attól tart, hogy más települések is átveszik az iskolai szegregációnak ezt a fajtáját.
Vágólapra másolva!

Több évvel ezelőtt a jászladányi önkormányzat vezetése úgy igényelte és használta fel a roma gyerekeknek szóló speciális programok után járó állami támogatást, hogy a település iskolájában nem folyt roma oktatási program. Később a település polgármestere javaslatot tett egy emelt szintű oktatást adó alapítványi iskola létrehozására, ami a helyi cigány kisebbségi önkormányzat szerint az iskolai szegregációt erősítené. Véleményük szerint "kerülő úton", a többségi gyerekek átíratásával hoznának létre egy gyengébb oktatást nyújtó "cigányiskolát.Az alapítványi iskola megalakítása ellen a helyi romák többször is demonstráltak.

A polgármester előterjesztését a testület az idén nyáron elfogadta. Ennek értelmében az iskola épületeit megfelezték az újonnan indítandó intézménnyel. Az oktatás szeptemberben kezdődhet. A hivatal ezzel a döntéssel figyelmen kívül hagyta a kisebbségi önkormányzat egyetértési jogát, amit a kisebbségi ombudsman és az oktatási miniszter is megerősített. A község vezetése a megyei közigazgatási hivatal felszólítását is figyelmen kívül hagyta, így az az iskolaalapító döntés hatályon kívül helyezését kérte a megyei bíróságtól.

Aári Tamás Lajos oktatási ombudsman szerint az állami támogatáshoz szükséges minisztériumi nyilvántartásba vétel még nem történt meg. Állami támogatás nélkül egy-két hónapig tudja magát fenntartani az intézmény. Mint mondta:elképzelhetetlen, hogy az iskola huzamosabb ideig működjön.

Tóth Ibolya, az alapítványi iskola igazgatója az [origo]- nakelmondta: a település jegyzője kiadta a működési engedélyt, tehát az iskola teljesen törvényesen működik. "Fel sem merült bennünk annak a lehetősége, hogy a minisztérium nem adja meg a kért támogatást, ezért szeptember másodikán elkezdjük a tanítást."- jelentette ki az igazgatónő.

Az oktatási minisztérium közvetlenül nem befolyásolhatja egy intézmény működését - mondta el E.Vámos Ágnes, az Oktatási Minisztérium munkatársa. A bírósági döntés meghozataláig nem lehet lépni az ügyben. A tárca attól tart, hogy más iskolák is átveszik a szegregálásnak ezt a fajtáját - adott hangot aggodalmának a minisztérium munkatársa.

A helyi cigány kisebbségi önkormányzat nem tervez további lépéseket az ügyben. Arra a kérdésre, hogy mi lesz az eddig beiratkozott több mint 200 gyerek sorsa, ha a bíróság jogtalanságot állapít meg, egyik érintett sem tudta a választ.

Részletek a Jászladányi polgármester indítványából: "a népeket, amelyek kultúrákat hordoznak, nem lehet erőszakosan egybezárni. A cigányság demográfiai robbanása következtében a mesterségesen gerjesztett intolerancia csírái felerősödtek, amelyek egy olyan településen, ahol egy intézményi háló működik (egy iskola, egy óvoda) azon belül törnek a felszínre. Ezen társadalmi konfrontációt minden áron el kell kerülni." "A társadalomban egyetlen egy differenciáló eszközt fogadnak el megközelítően reálisnak: a pénzt. Az oktatásra lefordítva: ne tantestület mondja meg, hogy a gyermeknek mi lesz a fejlődési útja, hanem a szülő tegye ezt meg az anyagi lehetősége és a gyermek tehetsége figyelembe vételével. A fentebb elemzett problémák orvoslására az alapítványi magániskola-forma létrehozása az a mód, mely megoldást jelentheti".