Közös busz-villamos pálya Bartók Béla úton

Vágólapra másolva!
Egy hónapos határidővel vizsgálatot kért hétfői ülésén a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága Demszky Gábor főpolgármestertől arra, hogy a Bartók Béla út felújított részén kialakítható-e önálló buszsáv, vagy szakaszosan közös tömegközeledési sáv.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint vagy a szélső útsáv lesz a buszoké, vagy a villamosok és a buszok közös pályán haladnának. A Levegő Munkacsoport képviselője az ülésen ennek kapcsán kérte, hogy egy hónapig próbajárat jelleggel működtessék a szélső sávokat buszsávként. Szerintük ez idő alatt, csakúgy mint a felújítás idején, a Bartók Béla úton nem parkolhatnának az autók.

A tervezőktől és a beruházóktól tájékoztatást kaptak a képviselők a 4-es metró építésével, a főpolgármester által a sajtóban közzétett Bosnyák térig való nyomvonal-meghosszabbítással kapcsolatos kérdésekről.

Gulyás László, a BKV Rt. DBR metróprojekt igazgatója elmondta, hogy a főpolgármester bejelentését követően az EIB egy kérdőívet juttatott el a fővárosi önkormányzathoz. Ebben a bank azt kéri, hogy a 4-5 éve készült metrótervezés aktuális adatait ismét juttassák el a pénzintézethez. Így például az aktualizált költség- és forgalmi adatokat is. A projektigazgató közölte, hogy az adatok feldolgozása megkezdődött.

Az EIB ezek ismeretében, várhatóan októberben Budapesten tájékozódik, s utána dönt a módosuló hitelezésről. Ezután a főváros döntéshozó szervei is állást foglalhatnak. A projektigazgató tudatta, hogy nincs semmilyen információja arról, hogy a főváros vezetői folytatnak-e tárgyalásokat a kormánnyal a metróépítés finanszírozásáról.

A tervezők tájékoztattak a Bosnyák térig történő nyomvonal-meghosszabbítás megkezdődött tervezési munkálatairól. Ennek kapcsán ismertették: a mélyépítésű és a felszíni építésű nyomvonalépítéssel összefüggő tudnivalókat. Elmondták azt is, hogy a Bosnyák téri szakasz elkészülte után két évvel indokolt lesz a budaörsi virágpiacig terjedő szakasz megépítése is.