Újabb ügyek a móri gyanúsítottak listáján

A móri rablógyilkosság miatt előzetes letartóztatásban lévő Hajdú Lászlót és Kaiser Edét újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg. A nyolc ember életét követelő rablógyilkosság egyik gyanúsítottjáról kiderült, hogy Csádban és Boszniában fegyveres bevetésekben vett részt, mialatt az idegenlégióban szolgált.

A móri ügyben már felelősségre vont személyek gyanúsíthatók egy tavaly szeptemberben, Budaörsön elkövetett emberölési kísérlettel, és egy tavaly decemberi fegyveres postarablással, ami Budapest a XXI. kerületében történt. Hajdú Lászlót és Kaiser Edét hétfőn gyanúsították meg az újabb bűncselekmények elkövetésével. A nyolc ember életét követelő rablógyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását október 24-ig meghosszabbították.

A budaörsi emberölési-kísérlet ügyében a sértett felismerte támadóit, és egyéb személyi bizonyítékok is vannak. Emellett a rendőrség birtokában van egy írásszakértői vélemény, amely szerint Hajdú írta alá a támadáskor használt Trabant adás-vételi szerződését, három nappal a támadás az akció előtt.

A rendőrség szisztematikusan feltérképezi a két férfi kapcsolatrendszerét, életvitelét és magatartását, illetve az általuk korábban elkövetett bűncselekményeket. Hajdú francia idegenlégiós múltjáról megállapították, hogy rohamosztagos és ejtőernyős kiképzést kapott. Szolgálati ideje alatt Csádban és Boszniában fegyveres bevetésekben is részt vett. Kiképzése során többek között Kelet-Európában rendszeresített fegyvereket is használt.

A házkutatások során lefoglalt bűnjelek szakértői vizsgálata még nem fejeződött be. A rendőrségen tagadják azt a lapértesülést, mely szerint Kaisernek belépője volt a Teve utcai rendőrségi székházba, és hogy vádalkut kötöttek a móri ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK