Vágólapra másolva!
Hat és fél milliárdos kárt és üzleti hátrányt szenvedett a Magyar Televízió az elmúlt másfél évben - jelentette be szerdán Ragáts Imre, az intézmény jelenlegi vezetője egy jelenleg is folyó belső vizsgálat eredményei alapján. A vizsgálat szerint különböző tanácsadóknak összesen 801 millió forintot fizettek ki, de sokat vitt a regionális stúdiók fenntartása, a távozott vezetők végkielégítése, illetve cégek és személyek megfigyelésére is jelentős összegeket költöttek a tévénél az elmúlt másfél év alatt. A vizsgálat által érintettek tiltakoznak.  
Vágólapra másolva!

Az elmúlt másfél hónap belső vizsgálatai megállapították, hogy a Magyar Televízió hat és fél milliárd forintos üzleti hátrányt és kárt szenvedett el az utóbbi másfél évben - jelentette ki Ragáts Imre az MTV jelenlegi vezetője szerdán. Mint mondta, a szerződés mélységig tartó vizsgálat heteken belül lezárulhat. Kijelentette, nem érzi magát felelősnek az intézményt ért károkért, mert a hátrányt okozó szerződéseket az MTV korábbi alelnökei és hírigazgatói szignálták.

A vezető példaként említette, hogy az elmúlt három és fél év alatt az MTV 42 tanácsadót foglalkoztatott, nekik összesen 801 millió forintot fizettek ki. Ragáts szerint tanácsadásért L. I.-nek 13,6 millió, W. A.-nak 6,5 millió, Cs. Cs.-nek 4,5 millió forintot fizettek. Mint mondta, az összes tanácsadóval felbontották a szerződéseket, de 11-ről még nem tudták megállapítani, hogy milyen tanácsokat adott a televíziónak.

Ezenkívül a regionális stúdiók fenntartása több mint 10,5 milliárd forintba került. Ezt a feladatot a tévé vezetője szerint egy húszfős tudósítói hálózattal az éves költség feléből meg lehetett volna oldani. Újságírói kérdésre az MTV elnöke elmondta, hogy jelenleg nincs olyan adat a birtokukban, amely alapján feljelentést tehetnének a közszolgálati televízió korábbi vezetői ellen.

Ragáts kijelentette, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben senki nem rúgott ki senkit a tévéből az elmúlt másfél hónapban. Az önként, közös megegyezéssel távozottak - összesen 44-en - 210 millió forintjába kerültek az intézménynek, amiből személyi kifizetésként 150 millió forintot vehettek föl. Például Mendreczky Károly 30,5 millió, Csermely Péter 17,5 millió, Gulyás István 17,6 millió, Papp Endre 16,7 millió, Varjú Frigyes 13,7 millió forinthoz jutott - közölte Ragáts.

A belső vizsgálat fényt derített arra is, hogy az MTV korábbi vezetői cégek és személyek megfigyelésére is adtak megbízást a Félix Agricultura Bt.-nek és a HF Security Kft.-nek, akik a 80, illetve 140 ezer forintos készenléti díjakon felül megfigyeléseket ötezer forintos óradíjért végeztek. A pénteki, sajtószabadság melletti tüntetésről Ragáts Imre elmondta, hogy az MTV tudósítani fog az eseményről.

Varjú Frigyes peres eljárás indítását fogja kezdeményezni Ragáts Imre ellen - tudatta közleményében az MTV ma reggel című műsorának főszerkesztője. Közölte: amennyiben Ragáts Imre nem teszi közzé saját, valamint a hivatalba lépése óta kinevezett vezetők, tanácsadók fizetését és a szerződésben kikötött végkielégítését, úgy peres eljárást fog indítani. Varjú azt sérelmezi, hogy az MTV jelenlegi ügyveztető elnöke a megkérdezése nélkül hozta nyilvánosságra végkielégítésének összegét. Szerinte ezzel Ragáts üzletititok-sértést követett el.

Nincs és nem is volt olyan szerződés a Magyar Televízióban, amelyről Ragáts Imre helyzeténél fogva ne tudott volna - reagált közleményében Csermely Péter korábbi hírigazgató Ragáts Imre ma délelőtti nyilatkozatára. Ragáts Imre korábban az MTV gazdasági igazgatója volt, így tudnia kellett minden szerződésről. Közölte: képtelenség, hogy egy szerződés pénzügyi vonatkozásait csak az igazgató aláírása hitelesített volna.