Közlekedés - csütörtök

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A Felvonulási téren a Műcsarnok és a Városligeti fasor között tilos megállni szeptember 5-ig rendezvény miatt.

Díszburkolat építése miatt a Belvárosban lezárták a Hercegprímás utcát a József Attila utcától a Szent István térig.

A VI. kerületben a Nagymező utcát az Andrássy út és a Mozsár utca között lezárták a közúti forgalom elől, mert díszburkolatot építenek. Az említett szakaszon a trolibuszok továbbra is áthajthatnak.

A Dózsa György úton hétfőtől építkezés kezdődött. Az első ütemben a Hősök tere felé tartókat az Ajtósi Dürer sortól az Andrássy útig a Felvonulási téren elkerített két új sávba terelik. Az ellenkező irányban is két sáv járható.
Nem lehet balra kanyarodni a Damjanich utcánál, a Dembinszky utcánál és a Városligeti fasornál. A Városligeti fasorba csak a Damjanich utcán keresztül juthatnak el.

A Váci út újpesti szakaszán a Tinódi utca és a Zsilip utca között lezárták a befelé vezető oldalt. A forgalom irányonként egy sávban haladhat.

A Hernád utcát az István út és a Péterfy Sándor utca között lezárták.

A XIV. és a XV. kerületet összekötő Csömöri úti-Drégelyvár utcai felüljárót felújítás miatt lezárták a közúti forgalom elől. A hídon csak a BKV Rt. járművei és a megkülönböztető jelzést használó járművek hajthatnak át. A kijelölt terelő út a Csömöri út - Miskolci utca - Telepes utca - Öv utca - Erzsébet királyné útja - Rákospalotai Körvasút sor - Árvavár utca - Bezsilla Nándor utca - Pestújhelyi út - Apolló utca - Drégelyvár utca útvonal.

Lezárták a Szabó Ilonka utcát az Ostrom utcától a Fiáth János utcáig.

A II. kerületben a Gábor Áron utcában a Herman Ottó út és az Orló utca között a felfelé vezető oldalt több helyen felbontották. Ezeken a részeken váltakozó irányú a forgalom.

A Ferihegyi repülőtérre vezető út eddig egyirányúsított szakaszán az Üllői út és a Csévéző utca között ismét két irányban halad a forgalom. A Ferihegyi repülőtérre vezető utat a Csévéző utca és a Ferihegy 1 között lezárták, mert az itteni felüljárókat felújítják, a forgalmat mindkét irányban Gyömrői útra terelik rá.

A Flórián téri felüljáró Szentendrei útra vezető ágát felújítás miatt lezárták, ezért az Árpád hídról a Szentendrei útra a felüljáró alatt a szintbeni csomóponton át lehet eljutni. Az Árpád hídon Buda felé lassú haladásra kell számítani. A Flórián téren a Vörösvári út felől érkezők jelenleg nem kanyarodhatnak be balra a Szentendrei útra.

A Fiumei úton a Festetics utcától az Orczy tér felé haladókat a szerviz útra terelik rá, a Baross tér irányába pedig csak a külső sávban lehet közlekedni.

A Tétényi úton a Bartók Béla út és az Etele út között útépítés miatt most a befelé vezető oldalon közlekedhetnek irányonként egy sávban.

A Bartók Béla úton az átépítés miatt a Szent Gellért tér és a Tétényi út között, valamint a Szabadság hídon csak a BKV-buszok közlekedhetnek.
Villamospótló autóbuszok járnak 19V jelzéssel az Etele és a Batthyány tér között, valamint 47V jelzéssel a Móricz Zsigmond körtér és a Deák Ferenc tér között. A buszok a Bartók Béla út egyirányúsítása miatt kifelé a Budafoki út - Karinthy Frigyes út - körtér útvonalon viszik az utasokat.
Az Október huszonharmadika utca-Bocskai út- Nagyszőlős utca útvonalon gyakori a zsúfoltság, mert a Kosztolányi Dezső téren lévő építkezés miatt az útpályát jelentősen leszűkítették.
A Bartók Béla út - Karolina út- Tétényi út csomópontban nem működnek a jelzőlámpák, sávlezárások is nehezítik a közlekedést, emiatt rendszeresek a torlódások.

Budatétényben a Vágóhíd utcai hidat átépítik, ezért a 6-os főút bevezető szakasza és a Nagytétényi út között napközben útszűkület nehezíti a közlekedést. A hidat naponta 22.00 órától reggel 6 óráig le is zárják a forgalom elől.

Napközben útszűkületre lehet számítani az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Szerencs utca után, a Bajcsy Zsilinszky úton, Kőbányán a Fehér úton, a Várban a Logodi utcában, a Népfürdő utcában a Dráva utca közelében, a Soroksári úton a Timót utcánál, a Béla király úton a Laura utcánál, valamint Zuglóban a Füredi utcában.

Vidéki utak

Az autósoknak ki- és belépésnél fél órát kell várni Hegyeshalomnál és Sopronnál.

Az M1-es autópályán felújítás miatt több szakaszon egy pályán halad a kétirányú forgalom. A Hegyeshalom felé haladók a Tatabánya-újvárosi csomópontban nem tudnak felhajtani az autópályára. Budapest felé zárva a tatai csomópont.

Az M3-as autópályán a bagi csomópont után és Gyöngyös közelében egy pályán halad a kétirányú forgalom.

Az M7-es autópályán a Balaton felé öt szakaszon két szűkített sáv járható.A főváros felé tartó oldalon lezárták a polgárdi, a martonvásári és az érdi csomópontokat.

Az M0-ás autóúton irányonként egy sáv járható a ráckevei Duna-hídnál. A nagytétényi csomópontnál csak a belső sáv járható az M1-es pálya felé.

A 2-es főúton megszűnt a forgalomkorlátozás Budapest és Dunakeszi, valamint Sződliget és Vác között. A 12- es főút is járható Nagymarosnál. Szerdán Esztergom és Tát között is megnyitották a főutat.

A 3-as főúton Aszód közelében az M3-as autópálya feletti hidat, Hatvanban az 57-es km-nél a vasúti felüljárót javítják. Mindkét helyen csak egy pályán halad a forgalom, torlódás várható.

A 8-as főúton Székesfehérváron a zámolyi leágazásnál, valamint Csór előtt és Inotánál vannak forgalmiakadályok.

A 25-ös főúton Szentdomonkosnál több helyen útszűkület van.

Az 55-ös főúton Baja és Bátaszék között megszűnt a hídzár, mindkét irányban folyamatos az átkelés.