Vallomást tett az egyik móri gyanúsított

Vágólapra másolva!
Az egyik móri gyanúsított, Kaiser Ede vallomást tett. Minden vádat tagad a férfi, aki ellen csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezik a rendőrség, és akit egy ember sem ismert fel, mint lehetséges elkövetőt.
Vágólapra másolva!

Önként tett vallomást hétfőn Kaiser Ede, a móri mészárlás egyik gyanúsítottja - írja a Mai Nap. Az ügyvéd szerint senki sem azonosította határozottan Kaisert, mint a móri Erste bank alkalmi biztonsági emberét. A 27 éves férfit immár két ügyvéd védi, akik között a lap információi szerint nem felhőtlen a viszony.

Itt elolvashatja az [origo] összes cikkét a móri bankrablásról/itthon/20020510ittelolvashatja.html

Az előzetes letartóztatásban lévő Hajdú László és Kaiser Ede ellen csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezik a rendőrség. Hajdút több tanú is felismerte, mint aki a nyolc halálos áldozatot követelő rablógyilkosság idején a bank ajtajában állva küldte el a járókelőket.

A két férfi esetében a DNS-vizsgálatok negatív eredményt hoztak, de elképzelhető, hogy az elkövetők DNS-mintáit nem találták meg a helyszínen, így a vizsgálatok negatív eredménye nem jelenti egyértelműen azt, hogy nem a két előzetesben lévő férfi a tettes.

Az egyik gyanúsított, Hajdú László francia idegenlégiós múltjáról megállapították, hogy rohamosztagos és ejtőernyős kiképzést kapott. Szolgálati ideje alatt Csádban és Boszniában fegyveres bevetésekben is részt vett. Kiképzése során többek között Kelet-Európában rendszeresített fegyvereket is használt.

A két feltételezett elkövető gyanúsítható egy tavaly szeptemberben, Budaörsön elkövetett emberölési kísérlettel, és egy tavaly decemberi fegyveres postarablással, ami Budapest a XXI. kerületében történt. A nyolc ember életét követelő rablógyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását október 24-ig meghosszabbították.