Volt III/III-as is az érintettek között

Vágólapra másolva!
A Mécs-bizottság a III-as főcsoportfőnökség mindegyik csoportfőnöksége esetében talált olyan politikust, akiről a dokumentumok alapján megállapítható a titkosszolgálatokkal való együttműködés - mondta Tóth Károly MSZP-s bizottsági tag. Ezek szerint a rendszerváltás után volt olyan miniszter vagy államtitkár, aki a III/III-nak dolgozott.
Vágólapra másolva!

Egyre valószínűbb, hogy a testület megállapításait tartalmazó összegzés a parlament őszi ülésszakáig elkészül; a jövő hétfőre összehívott ülésen a tervek szerint már elkezdik tárgyalni a jelentéstervezetet. Tóth Károly elmondta: bármikor kész nyilvánosságra hozni az együttműködők listáját, de - mint mondta - ebben előbb meg kell egyeznie a testületet vezető Mécs Imrével (SZDSZ).

Tóth Károly kitért arra, hogy eggyel - tízről kilencre - csökkent az érintettnek tartott politikusok száma: Nógrádi László, aki az Orbán-kormány egyik közlekedési minisztere volt, a bizottság előtt bizonyossá tette, hogy a róla készült dokumentumokkal ellentétben nem működött együtt a titkosszolgálatokkal.

Az MSZP-s képviselő hangsúlyozta, hogy a bizottság munkájában résztvevők ügyelnek a körültekintő eljárásra.