Szeptember 2-től újraindul a villamosközlekedés a Bartók Béla úton, szeptember 22-től megnyitják a Fehérvári úti villamospályát is. A felújított vágányok csöndesebbek, és buszközlekedésre is alkalmasak. A felújítás során a megállókat meghosszabbították, több járdasziget más helyre került.

Hétfőn újraindul a villamosforgalom a Bartók Béla úton, de a Móricz Zsigmond körtéri aluljáró jelenleg is folyó építése miatt a Fehérvári úti villamospályát csak szeptember 22-én nyitják meg - tudatta közleményben a Főpolgármesteri Hivatal.

A Bartók Béla úti 2 kilométer hosszú villamosvágányba 3500 köbméter betont, 1800 köbméter vasbetont, 600 köbméter aszfaltot és több mint 500 tonna sínt építettek be - áll a közleményben. A pályát úgy alakították ki, hogy a 4-es metró átadása után a buszok is használhassák. A vágányokat olyan új típusú, kifelé emelkedő gömbsüvegsorral választották el az úttesttől, amely lehetővé teszi, hogy a buszok kihajtsanak a közúti sávba, ugyanakkor megakadályozzák, hogy az autók behajtsanak a tömegközlekedési járművek közé.

Az aszfaltburkolattal is ellátott vágányok rugalmas ágyazású sínrendszert kaptak, melynek köszönhetően a villamosok csendesebben közlekednek. A felújítás során kicserélték a teljes vezeték- és kábelrendszert is. A megállók egy része új helyre került, és a korábbiaktól eltérően egymással szemben helyezték el őket. A járdaszigeteket meg is hosszabbították, hogy buszok és villamosok is megállhassanak mellettük.

A tömegközlekedési sáv előnye, hogy az utasok több jármű közül is választhatnak, és a közúti forgalom, a parkolósáv, a kerékpárút és a zöldterület számára is több hely marad, igaz, tényleges használatba csak a 4-es metró elkészülte után kerül majd. Akkor ugyanis csökkentik a felszíni járatok sűrűségét, és így elegendő lesz egy sáv is a busz- és villamosforgalom lebonyolítására.

Villamosok a régi vonalon, megállók új helyen

A villamosmegállók közül a Szent Gellért térit 100 méterrel odébb helyezték el a Móricz Zsigmond körtér felé, a Bertalan Lajos utcai pedig közelebb került a Gellért térhez. A 19-es és 49-es körtéri megállója a Villányi úti torkolatba került, egymással szemben. A Kosztolányi Dezső téren a tér déli oldalára került mindkét járdasziget, közel a buszpályaudvarhoz. A Tétényi útnál is délebbre - a vasúti híd külső oldalára kerültek a megállók.

Szeptember 22-ig még módosított útvonalon - az Etele térig - közlekedik a 18-as villamos, a körtértől az Albertfalva kitérőig 18A jelzésű villamosok járnak. A 47-esek továbbra is csak Budafok és a körtér között közlekednek, csúcsidőben villamospótló buszok szállítják az utasokat a Deák térig. Szeptember 2-től nem közlekedik két tehermentesítő járat, a Tétény2- és a Sasad-busz. A Tétény-busz vonalán csuklós járműveket állítanak forgalomba.