Kádár Béla is tisztázódott az ügynökvád alól

Vágólapra másolva!
Kádár Béla, az Antall-kormány minisztere tisztázódott a Mécs-bizottság előtt. A volt miniszternek regisztrációs száma volt az állambiztonságnál, ezért érintettnek találta a Mécs-bizottság, de beszervezési kísérlete kudarcot vallott. Bogár László és Sárossy László volt politikai államtitkár is cáfolta érintettségét, de Mécs Imre róluk nem nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal megbízott minisztere a Magyar Hírlapnak elmondta: dossziét nyitottak róla, számot kapott, ennek alapján érintettnek találta a Mécs-bizottság. Kádár Béla beszervezési kísérlete azonban - állítása szerint - kudarcot vallott, és ezt Mécs Imre, a bizottság elnöke is megerősítette, ugyanis nem találtak együttműködésre utaló iratot.

"25 évvel ezelőtt először az MTA belügyi összekötője, majd két másik úr keresett fel, és 'több menetben' foglalkoztak velem - idézte fel Kádár Béla, az Antall-kormány minisztere a múlt történéseit. "Először a munkám iránt érdeklődtek, és hogy védjük-e az általam készített elemzéseket, melyek egyébként publikációkban megjelentek. Aztán előadták, hogy nekik mi a véleményük a világgazdasági helyzetről, majd felajánlották, hogy működjünk együtt, és akkor kapok ilyen jellegű anyagokat tőlük. Ezt elutasítottam. Később megkerestek azzal, hogy súlyos mulasztást követtem el, mert a tanulmányaimat az asztalon felejtettem. Erre azt mondtam, hogy azok a saját véleményemet tartalmazzák, nem hivatalos iratok, megjelennek majd újságokban, és nem titkosította senki azokat. Mint kiderült, a rólam készült anyagoknak nyitottak dossziét, és számot is kaptam. A Mécs-bizottság a regisztrációs számok alapján tekintett érintettnek, de ez az egyeztetés során tisztázódott. A velem készült beszélgetéseket írták össze. Nem írtam alá, és nem jelentettem" - tette hozzá Kádár Béla.

Bogár László, az Orbán-kormány politikai államtitkára cáfolta az érintettségét, de nem kíván megjelenni a Mécs-bizottság előtt, hogy a testülettel egyeztesse állításait. A volt államtitkár etikátlannak tartja a Mécs-bizottság tevékenységét, ezért nem keresi a kapcsolatot.

Sárossy László, az Antall-kormány politikai államtitkára úgy nyilatkozott, hogy az 1966-69-es időszakra vonatkozóan rövidesen beszámol a sajtónak. Kiemelte, hogy 1969 óta semmi kapcsolata nincs az állambiztonsági szolgálatokkal. Állítása szerint a Történeti Hivatalban (TH) a Mécs-bizottság kormánypárti tagjaival megtekintette a vele kapcsolatos iratokat, és tisztázta magát a vádak alól. Mécs Imre ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta. Dávid Gyula (MSZP) képviselő a Magyar Hírlapnak elmondta: Kutrucz Katalin elnökhelyettes (TH) és Mécs Imre társaságában jelen volt a találkozón, ahol Sárossy szóban felhatalmazta őket, hogy a róla szóló adatokat nyilvánosságra hozhatják. "Amint ez írásban is megérkezik, ezt azonnal megtesszük" - mondta Dávid Gyula.