Medgyessy: akinek tévé kell, vegyen magának

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint egy közszolgálati tévé kell, amely korrektül tájékoztat és nem a politikai pártok irányítják. Medgyesy szerint aki saját tévét akar, vegyen magának. A miniszterelnök Orbán Viktor volt kormányfő péntek esti kijelentéseit kommentálta. A fideszes politikus azt követelte, hogy hozzanak létre két egyenrangú közszolgálati csatornát, melyek közül az egyiket az ellenzék irányíthatná.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter miniszterelnök Orbán Viktor volt kormányfő péntek esti beszédével kapcsolatban azt mondta, úgy gondolja egy ország van és nem kettő, ebből következően úgy véli: egy versenyképes, korrektül tájékoztató közszolgálati médium kell, hogy legyen, amelynek a műsorkészítéséből a politika kivonul. A miniszterelnök kijelentette, hogy akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet.

Orbán Viktor a Szabadság téren, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör által szervezett megmozduláson elmondott beszédében a kormány eddigi tevékenységét bírálta. Szerinte a kormánnyal szemben állókkal "a gumibot nyelvén" beszél a hatalom. Orbán úgy vélte, a magyarok már nem lehetnek fővállalkozók saját országukban. Kifogásolta hogy a kormány leállította a Széchényi-tervet és befagyasztotta a gazdahiteleket. A volt kormányfő figyelmeztetett mindenkit arra, hogy a szeptemberi béremelések is csak abból valósíthatók meg, amit a magyar gazdaság az elmúlt években megtermelt.

Forrás: ORIGOA politikus szerint állandósultak a jobboldali sajtó elleni támadások. A Magyar Rádió mellett a Magyar Nemzetet is állandó politikai támadások érik, a Sajtóklubot megszüntették - közölte. Szerinte egy új szocializmus épül, a "teremtsd magad helyett, a tőlünk kaptad világa" valósulhat meg. A szocialista kormány ajándékainak azonban ára lesz: ez az ár a szabadság - mondta Orbán.

Orbán Viktor felvetette, hogy módosítani kell a médiatörvényt, és két egyenrangú közszolgálati csatornát kell létrehozni, amelyek közül az egyiket a polgári erők, a másikat a kormány irányíthatná. Ha ezt a parlament nem fogadja el, akkor jövő tavasszal népszavazást kezdeményeznek - jelentette ki.

A volt kormányfő minden jobboldali szavazót felszólított, hogy az Önkormányzati választásokon ne pártokban, hanem szélesebb egységben gondolkodjanak, mert egyfordulósak a választások és nincs lehetőség a második kör előtti visszaléptetésekre, mint volt tavasszal.

A nagygyűlésen felszólalt Pokorni Zoltán, a Fidesz volt elnöke is, aki egy Szép Ernő verset szavalt el köszönetképpen azoknak, akik lemondása után is mellette álltak és biztatták.

Kovács P. József, az MTV tavaly nyugalomba vonult bemondója televíziós kollégái nyílt levelét olvasta fel, amely szerint már 1994-ben is lelki és egzisztenciális kivégzéseket tartottak a köztévében és most MSZP-s pártembereket, cenzorokat neveztek ki, a televízió élére. A nyílt levélben a televíziósok azt kérték, hogy legyen médiaegyensúly, és az ellenzéknek biztosítsanak súlyának megfelelő megszólalási lehetőséget.

Hende Csaba, a polgári körök szervezéséért felelős kabinetfőnök bejelentette, hogy a tüntetésen gyűjtött százforintosokat a nagygyűlés költségeire fordítják, a fennmaradó összeget pedig a Szövetség a Nemzetért Alapítvány számlájára fizetik be. A jelenleg bejegyzés alatt lévő alapítvány célja hogy felépítsék azt a házat, amely a polgári köröket hivatott szolgálni.

A kabinetfőnök szintén felolvasott egy nyílt levelet, melyet Bárándy Péter igazságügy-miniszternek írtak. A levél szerint annak ellenére, hogy a szocialista párt lét-, köz- és jogbiztonságot ígért, tisztogatások zajlanak a magyar médiában, békés tüntetőket vernek a rendőrök, jobboldali újságírókat levadászással fenyegethetett meg egy frissen szabadult köztörvényes bűnöző egy tévéműsorban. Ráadásul az IM terveiben szerepel a bűnözők elleni kemény fellépés, és a drogtörvény enyhítése - közölte Hende. A levél felolvasása közben a tömeg Bárándy lemondását követelte