Tűzijáték és dugó a fővárosban

Vágólapra másolva!
A tűzijáték miatt megnövekedett forgalom eredményeképpen öt hidat kellett teljesen lezárni a fővárosban, a hidakat este tíz után nyitották meg. A kilőtt petárdáktól több helyen meggyulladt a Gellért hegy is, de a tüzeket hamar eloltották. Az eseményről hazafelé tartók többszörös menetidőre számíthatnak.
Vágólapra másolva!

A rendkívüli forgalom miatt le kellett zárni szombat este a Petőfi és a Margit hidat is. A fővárosban így 5 híd - a a Petőfin és a Margit hídon kívül a Lánchíd, az Erzsébet-híd és a Szabadság híd is - csak gyalogosan volt járható. A hidakat este tíz után nyitották meg.

A tűzijáték során a Gellért-hegy két pontján kisebb tüzek keletkeztek. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője szerint a tűzijáték közben a Citadella déli oldala alatt egy 300 négyzetméteres területen gyulladt ki az aljnövényzet. Ugyancsak meggyulladt az aljnövényzet, illetve néhány fa koronája a hegy sziklakápolna feletti részén. A tüzeket mindkét helyen eloltották, illetve maguktól kialudtak. A a fellobbanó tüzek embereket, épületeket nem veszélyeztettek, anyagi kár nem keletkezett - jelentette az MTI.

Korlátozások a tömegközlekedésben

A tűzijáték után a Fővinform szerint érdemes metróval, vagy a kisföldalattival utazni, mert ezek - meghosszabbított üzemidőben - 0 óra 15 percig közlekednek. A Szentendrei és a Csepeli HÉV éjjel 1 óráig jár. Szintén tovább közlekednek a 6-os, 14-es 50-es és 56-os villamosok, valamint az ezekhez csatlakozó autóbuszok. Az éjszakai buszjáratokat sűrűbben indítják.