Gyanús fehér port kapott Kovács László

Vágólapra másolva!
Kézbesítés előtt kiszűrte a posta budapesti, Krisztina körúti dolgozója azt a gyanús küldeményt, amelynek címzettje Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke volt. A postahivatal átadta a gyanúsnak ítélt küldeményt a katasztrófavédelemnek.
Vágólapra másolva!

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a Krisztina körúti postáról valóban érkezett hozzájuk riasztás egy gyanúsnak vélt levélküldeményről, amelyben idegen anyag, por lehetett. A polgári védelem vegyi felderítő csoportja a küldeményt biztonságos csomagolásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Gyáli úti központi laborjába vitte.

A szóvivő szerint a gyanús küldemények vizsgálata 48 órát vesz igénybe. Hozzátette: az ügyben nem kértek sürgősségi vizsgálatot, mivel az elsődleges, például sugárzást vagy toxikus anyag jelenlétét mérő műszeres vizsgálatok nem mutattak ki olyan jellegű veszélyt, amely ezt indokolta volna.

Legutóbb a múlt héten pénteken Orbán Viktor volt kormányfő kapott gyanús fehér port tartalmazó borítékot.