Ellenzéki tagok nélkül tartotta hétfői ülését is a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság. Az ülésen kisebb nézeteltérés volt Mécs Imre, a bizottság SZDSZ-es elnöke és a szocialista Tóth Károly között. Az előbbi jelentéstervezetet akar készíteni a testület munkájáról, az utóbbi összegzést.

Mécs Imre elképzelése szerint elkérnék a Történeti Hivataltól a szóba jövő jelentéseket, amit anomizált formában megmutatnának az érintetteknek, akik nyilatkozhatnának róluk. Ezeket csatolnák a jegyzőkönyvhöz, és mindezek benne lennének az Országgyűlésnek készített jelentéstervezetben. Mécs szerint ugyanakkor azzal, hogy beterjesztik a jelentéstervezetet, nem válna az automatikusan nyilvánossá.

A bizottság munkájáról és megállapításairól nem a parlamentnek készítene jelentéstervezetet Tóth Károly, hanem összegzést írna a nyilvánosság számára. Tóth szerint jelentést nem készíthetnek, mivel az ellenzéki tagok nélkül határozatképtelenek.

Az egyik ellenzéki képviselő felkereste a hivatalokat és levéltárakat, és belenézett a papírokba, miközben a bizottsági munkában az ellenzékiek nem vesznek részt és ezzel próbálják a testület működőképességét ellehetetleníteni - sérelmezte Dávid Gyula MSZP-s képviselő, aki javasolta, hogy vezessenek nyilvántartást arról, hogy ki és mikor tekintett az ott tárolt iratokba.

A bizottság kormánypárti tagjai zárt tanácskozás keretében ismét áttekintették az eddig birtokukban lévő anyagokat. A megbeszélés után Mécs elmondta: megírták a Történeti Hivatalnak, a Miniszterelnöki Hivatalnak és a Honvédelmi Minisztériumnak azt a levelet, melyben a levéltári törvénynek megfelelően anonimizált dokumentumokat kérik. A bizottsági elnök reményei szerint az elkövetkezendő két hétben találkozni tudnak a még élő hét érintett személlyel.

Mécs ugyanakkor utasította a titkárságot, hogy készítsenek kronológikus összeállítást a bizottság munkájáról. Ezzel megkezdték a jelentéstervezet fogalmazását - közölte.

Az elnök úgy fogalmazott: a Járai üggyel még foglalkoznak. Járai a nyilvánosság előtt beismerte III/II-es múltját, a bizottság azonban nem találta őt érintettnek.