Zöldbírsággal sújtott erőművek

Vágólapra másolva!
A Vértesi Erőmű 9 milliárd, a Pécsi Erőmű pedig kétmilliárd forintos bírságra számíthat egy tavaly elfogadott, s idéntől élő környezetvédelmi rendelet szerint. A rekordnagyságú, az idő teltével progresszíven növekedő levegőszennyezési bírság kirovása esetén az erőműtársaságok kénytelenek lennének felhagyni tevékenységükkel.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap információi szerint a környezetvédelmi tárcánál belátták, hogy hiba csúszott a bírságszámítás képletébe, s a rendelet módosítását kezdeményezik. A széntüzelésű erőművek vezetői elmondták: a nyilvánvalóan "nevelő szándékkal" meghozott, s horribilis büntetést kilátásba helyező rendelettől függetlenül korszerűsítik technológiájukat. Erről már korábban döntöttek.

Az erőműtársaságokat egyébként szorítja az idő, ugyanis 2004 végéig kaptak haladékot, hogy a rendkívül szigorú európai uniós levegőtisztasági normákat teljesíteni tudják. Amennyiben határidőre nem állnak munkába a korszerű füstgáztisztító berendezések, akkor a működési engedélyüket nem hosszabbítják meg. Pécsett az erőmű korszerűsítése tízmilliárd, Oroszlányban pedig kilencmilliárd forintba kerül.