Első fokon felmentették a bankfiókvezetőt a Tasnádi-ügyben

Vágólapra másolva!
A Tasnádi-üggyel összefüggésben pénzmosás-bejelentési kötelezettség bűntettének vádja alól mentett fel egy bankfiókvezetőt a II-III. kerületi bíróság szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség vádbeszédében pénzbüntetés kiszabását indítványozta, a védelem bűncselekmény hiányában felmentést kért, a bíróság bizonyítottság hiányában döntött a felmentés mellett. Az ügyész a tárgyaláson fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, így a büntetőper a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd.

A vádirat tartalmazza, hogy 2000. május 12-én egy Margit körúti bankfiókban számlát nyitott a Hotex Vendéglátóipari Kft., a számla felett tulajdonosként Tasnádi Judit, a tavasszal első fokon többéves szabadságvesztésre ítélt, jelenleg házi őrizetben lévő Tasnádi Péter felesége rendelkezett. Három nap múlva a számlára befizetett egy másik kft. képviselője 200 millió forintot, melyből a Hotex Kft. tulajdonosaként Tasnádi Judit még aznap előbb 120 millió, majd később 79 millió forintot vett fel.

Az ügyészség szerint a banki szabályzatnak megfelelően a pénzmosásgyanús ügyletről ügyfél-azonosítót töltött ki a bank ügyintézője, a bejelentőlapot Patrus Ágnes vádlott, a fiók vezetője is kitöltötte, de a dokumentumot a bankbiztonsági főosztálynak nem továbbította, ezért az ORFK sem szerezhetett tudomást az ügyletről.

A szerdán kihirdetett elsőfokú ítélet indoklása szerint tényként csak annyi állapítható meg, hogy Patrus Ágnes kitöltötte a bejelentőlapot, és a bankbiztonsági főosztály felé továbbításra előkészítette. Utólag az viszont már nem állapítható meg, hogy a fiókvezető, a bank futára, postázója vagy a bankbiztonsági főosztály felelős-e a dokumentum eltűnéséért; a pénzintézet belső küldeményeinél egyébként semmiféle iktatókönyvet nem használtak, erre vonatkozó belső szabályzat sem létezett.

A szóbeli indoklás szerint arra sincs adat, hogy mi érdeke fűződött volna Patrus Ágnesnek a bejelentőlap eltüntetéséhez. Az sem tisztázott: ha a fiókvezető a cselekményre előre készült volna, akkor miért őrizte a bejelentőlap másodpéldányát lefűzve az irodájában. A bíróság megjegyezte azt is: ebben az ügyben egyedül a bankfiókvezető ellen indult pénzmosás alapos gyanúja miatt eljárás.

Tasnádi Juditot az ügyészség a férjével kapcsolatos bűnpártolással vádolta meg a 200 millió forintos tranzakcióval összefüggésben. A vád alól a Pest Megyei Bíróság tavasszal kihirdetett elsőfokú ítéletében felmentette Tasnádi Péter feleségét.