Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség ismeretlen tettes ellen a VI., VII. és VIII. kerületben működő parkolási társaságok és a Centrum Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel az önkormányzatoknak okozott vagyonvesztés miatt - közölte a főügyészség hétfőn.
Vágólapra másolva!

A nyomozás elrendelésének előzménye: a VI. kerületi önkormányzat egyik képviselője beadvánnyal fordult a hatósághoz, amelyben azt kérte, vizsgálják meg, hogy indokolt-e büntetőeljárás megindítása a Terézvárosban, Erzsébetvárosban és Józsefvárosban működő parkolási társaságok, valamint a Centrum Kft. között kötött üzemeltetési szerződés kapcsán.

A beadvány szerint az üzemeltető és az önkormányzatok parkolással kapcsolatos pénzügyeinek ellenőrzésére, a költségszámlák kifizetésének engedélyezésére 1999-ben létrehozott Fővárosi Önkormányzati Parkolási Társulás nem jogi személy, tehát nem jogképes, és így érvényes szerződést sem köthet. Az üzemeltetési szerződés pedig nem rendelkezik többek között arról, hogy mekkora díj jár a szolgáltatásért a parkolási társaságoknak. Mindez a beadvány szerint alkalmas hűtlen kezelés bűntettének megállapítására.

A BRFK korábban a beadvány alapján megtagadta a nyomozást, mert álláspontja szerint az önkormányzatokat nem érte bevételkiesés. A terézvárosi képviselő azonban panasszal élt a rendőrségi határozat ellen. Az újabb, főügyészségnek címzett iratban az önkormányzati képviselő azzal érvelt, hogy nem az elszámolás, hanem magának a társulási szerződésnek a megkötése valósított meg bűncselekményt.

A főügyészségnek írt panasz szerint a hűtlen kezelés alapos gyanúja többek között azért állapítható meg, mert a társulási tanács felhatalmazás nélkül vonta ki az önkormányzatok gazdálkodási köréből a parkolóhelyek hasznosítását. A társulás megtévesztette az önkormányzatok képviselőit, és félmilliárdos bevételkiesést okozott.

A panasznak a főügyészség helyt adott, és a napokban elrendelte a nyomozást, amelyet a BRFK folytat le fokozott ügyészi felügyelet mellett. A főügyészség szerint a társulási tanács az üzemeltetési szerződés megkötésekor túllépte hatáskörét, és alapos a gyanú arra, hogy a társulási tanácsban helyet foglaló személyek vagyoni hátrányt okoztak az érintett önkormányzatoknak.

A társulás felhatalmazása a parkolóhelyek üzemeltetőinek pályázat útján történő kiválasztására és az üzemeltetési szerződésnek az önkormányzat helyett történő megkötésére vonatkozott. A főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban azt hangsúlyozta: jelenleg konkrét gyanúsítottja nincs az ügynek, és a vagyoni hátrány mértékének megállapítása is további vizsgálódást igényel, ez viszont csak nyomozás keretében teljesíthető.