Egymilliárdos csalás gyanúja a MeH-ben

Vágólapra másolva!
Feljelentést tett a Miniszterelnöki Hivatal hűtlen kezelés gyanújával. A MeH-ben ugyanis egymilliárdos pénzügyi visszaélésre utaló adatokra bukkantak. E szerint úgy fizették ki a pénzt egy kht.-nek tavasszal informatikai fejlesztésekre, hogy a vállalt beruházásokból mostanáig semmi sem valósult meg.
Vágólapra másolva!

Hanyag és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a Miniszterelnöki Hivatal ismeretlen tettes ellen. A kancellária előző vezetése ugyanis egymilliárd forintot fizetett ki idén tavasszal olyan informatikai fejlesztésekre, amelyek máig sem valósultak meg.

A MeH Informatikai Kormánybiztossága pályázat kiírása nélkül utalta át a Magyar Építőipar Kht. számára az összeget - írja a Népszabadság. A MeH és a Magyar Építőipar Kht. közti megállapodás értelmében az egymilliárd forintos támogatásból indított program egyik fő célja a www.magyarepitoipar.hu címen egy honlap készítése és beindítása lenne, ám az oldal a mai napig nem működik, sőt a kht. még a domainnevet sem regisztráltatta. A bevett gyakorlattól eltérően azonban nem utólag, hanem még a fejlesztések elkezdése előtt kifizették a pénzt.

A Magyar Építőipar Kht.-t tavaly novemberben hozták létre vezető magyar építőipari vállalkozások. A tagok között található a Betonút Rt., a Vegyépszer, a Magyar Építő Rt., a Középület-építő Rt.,és a Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt. is. Bacsárszki Pál, a kht. ügyvezetője a Népszabadságnak nem kívánt nyilatkozni az ügyben, csak azt közölte: minden törvényes eljárás keretében történt.