Vágólapra másolva!
Az Oktatási Minisztérium közleményt adott ki, amely szerint jogellenesen zárták ki az iskolából Simek Kittit, aki a múlt héten megölte nevelőapját. A minisztérium szerint a lány esetében is fennáll az ártatlanság vélelme, és amíg a bíróság nem dönt jogerősen, addig nem zárható ki az iskolából. A diáklánnyal az igazgató azt közölte, hogy csak magántanulóként járhat az iskolába.
Vágólapra másolva!

Az iskolaigazgató - a lány édesanyja szerint - azért tiltotta ki gyerekét, mert több szülő választás elé állította: ha a nevelőapját lelövő lány tovább járhat az iskolába, ők veszik ki a gyereküket. Kitti ezek után csak magántanulóként járhat az iskolába.

Az Oktatási Minisztérium sajtóosztálya által kiadott közlemény szerint a tanulót nem lehet arra kötelezni, hogy magántanuló legyen, ezt csak a szülő kérheti. Fegyelmi eljárás sem kezdeményezhető ellene, mivel a lány nem a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos kötelezettségeit szegte meg.

"A Magyar Köztársaság alkotmánya szerint a bírósági ítélet megszületéséig fennáll az ártatlanság vélelme, amely a gyermekeket is megilleti. Ennek értelmében a lakócsai iskola igazgatójának nincs joga a gyermek iskolából való kizárására" - állítja a minisztérium.

Simek Kitti augusztus 31-én éjjel, álmában lőtte le nevelőapját. Tettét azzal indokolta, hogy a férfi terrorizálta, rendszeresen verte, kínozta, és szexuálisan zaklatta. Korábban egyszer édesanyjával együtt feljelentették a férfit, de amikor ez kitudódott, a nevelőapa kényszerítette őket a feljelentés visszavonására. Ezek után döntött úgy, hogy nevelőapját annak saját fegyverével megöli.