Kilakoltatott családok perlik a II. kerületet

Vágólapra másolva!
Harminchétmillió forint nem vagyoni kártérítést követel per előtti felszólításával a II. kerületi önkormányzattól a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Iroda a szerinte Budaligetről törvénytelenül kilakoltatott családok nevében. A tizenkét család problémájának megoldatlansága miatt ülősztrájkot szervez az önkormányzat épülete előtt a Roma Polgárjogi Alapítvány.
Vágólapra másolva!

A II. kerületi önkormányzat jegyzői vagy bírói határozat nélkül bontotta el augusztus közepén az addig az önkényes lakásfoglaló családok otthonául szolgáló építményeket - állítják a jogvédő szervezetek. Az intézkedés után a Roma Polgárjogi Alapítvány közbenjárására negyven embert egy óbudai munkásszállón helyezett el a kerület vezetése. Azóta már másodízben hosszabbította meg egy karitatív szervezet a tucatnyi család bérleti jogát.

Az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó közigazgatási hivatal mellett az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium is elmarasztalta a II. kerületi önkormányzat eljárását. A tárca állásfoglalása szerint ugyanis a gyámügyi és a gyerekek védelméről szóló törvény értelmében a települési önkormányzat köteles a területén lakó családok részére igény vagy rászorultság esetén a megfelelő ellátást, illetve szolgáltatást biztosítani.

A családok most arra készülnek, hogy a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Jogvédő Iroda segítségével beperlik az önkormányzatot, nem vagyoni kártérítésként fejenként egymillió, összesen mintegy harminchétmillió forintnyi összegre tartanak igényt. A kerület vezetői a per előtti felszólítással kapcsolatban sem kívántak nyilatkozni.

A jogellenesnek talált intézkedések elleni tiltakozásul és a családok haladék nélküli elhelyezése érdekében a Roma Polgárjogi Alapítvány ülősztrájkot szervez a kerületi polgármesteri hivatal elé.

S. Kállai Szilvia

(Roma Sajtóközpont)