Vágólapra másolva!
Megkezdődött a családok támogatásáról szóló törvénymódosítás általános vitája. Az SZDSZ hiányolja a kormány tervezetéből, hogy sem a családi pótlék évenkénti kötelező emelése, sem a kiegészítő családi pótlék, sem a gyes emelése nem szerepel a tervezetben, és ezzel a véleménnyel az MDF is egyetértett.
Vágólapra másolva!
Több támogatást kapnak a családok/uzletinegyed/csaladiugyek/tamogatasok/20020910tobb.html

Az előterjesztés szerint családi pótlék szeptemberig visszamenőleg egységesen húsz százalékkal emelkedik, ezenkívül a javaslat rendszeressé teszi az augusztusban folyósított egyhavi többlet családi pótlék kifizetését. Az intézkedés évi negyvenmilliárd forint pluszkiadást jelent a büdzsé számára. Növelnék a családi pótlékra jogosultság felső határát. Az előterjesztés alapján a felső korhatár, a közoktatási törvénnyel összhangban, 23 évre emelkedik 2004-ig, évente egy esztendővel azok esetében, akik közoktatási intézményben tanulnak. Az előterjesztés értelmében 50 százalékkal emelkedik az anyasági támogatás összege, ikergyermekek esetében pedig száz százalékkal. Ez utóbbiaknál a gyermekgondozási segély összege is a duplájára nő.

A családok támogatásról rendelkező törvény módosításának előterjesztője, Csehák Judit egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a Medgyessy-kormány nem tesz különbséget gyermek és gyermek között. A javaslat egyértelműen kifejezi, hogy a családi pótlékot alanyi jogon járó, csak a gyermek létéhez kötött, univerzális, különleges feltételekhez nem igazodó, vagyoni és jövedelmi viszonyoktól független társadalmi támogatásnak tekintik, befektetésnek a jövőbe.

A javaslat szövegével alapvetően egyetértett az SZDSZ vezérszónoka, Béki Gabriella, aki azonban három lényeges dolgot hiányolt a tervezetből. Nem szerepel a javaslatban a családi pótlék évenkénti kötelező emelése, hiányzik a kiegészítő családi pótlék, valamint a gyes 10 ezer forintos emelése, ami benne volt az MSZP programjában - sorolta az SZDSZ-es képviselő.

Az MDF-es Sisák Imre igazott adott Béki Gabriellának, valamint kifogásolta, hogy megszűnik az iskolakezdési támogatás.

Bár a Medgyessy-kormány ígéretével ellentétben nem tette ingyenessé a tankönyveket és a gyermekek étkeztetését, most mégis azt a látszatot akarja kelteni, hogy legalább más területen továbbfejleszti a családtámogatási rendszert - mondta a fideszes Mátrai Márta, aki kifogásolta, hogy a módosítás megszüntetné az iskoláztatási támogatást, amelynek köszönhetően - mint mondta - a lemorzsolódó gyermekek 30-40 százaléka került vissza a közoktatási rendszerbe. A fideszes képviselő a kormánypárti képviselők figyelmébe ajánlotta azon javaslatukat, amely a családi pótlék összegének meghatározásánál figyelembe venné a gyermekek iskolai tanulmányainak előrehaladtával növekvő költségeket: a családi pótlék alapösszege az iskolakezdéskor 10 százalékkal, a középiskolába lépéssel újabb 10 százalékkal emelkedne.