A Legfelsőbb Bíróságon kezdődött másodfokú perben az ügyész ismét kérte, hogy emberölési kísérletért is ítéljék el Ambrus Attilát. A vádhatóság szerint a rendőrök irányában a földre leadott lövések okozhattak volna tragédiát. A whiskys rablót első fokon 15 év fegyházra ítélték, a másodfokú ítélet két hét múlva várható. Bűnlajstromát két órán át ismertették a tárgyaláson.

Forrás: ORIGO

A Legfelsőbb Ügyészség képviselője azt kérte: állapítsák meg Ambrusról, hogy bűnös emberölés bűntettének kísérletében. Ezt azzal támasztotta alá, hogy Ambrus - saját bevallása szerint is - adott le olyan lövéseket ami nem a tömeg feje fölé ment, hanem a láb felé, a föld felé. Így azzal kellett számolnia, hogy ezek a lövések halálos sérülést is okoznak az ott tartózkodóknak, megpattanva, vagy ha eltérül a golyó útja. Az ügyész úgy fogalmazott, hogy eshetőleges ölési szándékról van szó.

A védő szerint azonban az elsőfokú bíróság tökéletesen állapította meg azt, hogy a vádlottnak nem volt emberölési szándéka, így nem találták bizonyítottnak a már akkor is vádként szereplő emberölési kísérletet. Az ügyész érvelésével kapcsolatban elmondta, hogy volt egy lövedék, ami egy Skodáról pattant meg, és eleinte azt hitték, hogy Ambrus fegyveréből származik. Később bebizonyosodott, hogy ezt a lövést rendőr adta le. Akkor fel sem merült, hogy a rendőr megpattanó lövedéke is eltalálhat valakit, és akár halálos sérülést is okozhat - mondta a védő. Emellett azzal érvelt Magyar György ügyvéd, hogy egy bűncselekményt csak kétséget kizáró bizonyítékokkal lehet megállapítani, feltételrendszerre nem lehet alapozni a bűnösséget. Az ügyvéd ezért a gyilkossági kísérlet kapcsán az elsőfokú ítélet helyben hagyását kéri, mely nem találta bizonyítottnak, hogy Ambrusnak ölési szándéka lett volna. A Whiskys védője azt kérte a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy lényegében fogadja el az első fokon született állásfoglalást, csak a büntetés mértékét enyhítse. Ezt azzal indokolta, hogy Ambrus megváltozott, tudomásul vette, hogy a rablásokért ülnie kell, és elhatározta, hogy ezt az időt tanulással tölti. Védője szerint egy még nagyobb büntetés további személyiség-torzulásokat okozna Ambrusnál.

Két hét múlva a Legfelsőbb Bíróságon - az utolsó szó jogán - meghallgatják Ambrus Attilát, akinek erre a mai tárgyaláson is lett volna lehetősége, de azt kérte, hogy a következő tárgyaláson szólalhasson meg. A per szeptember 26-án folytatódik, várhatóan akkor ítéletet is hirdetnek.

Ambrus az első rablását 1993 januárjában követte el, az évek alatt összesen 196 millió forintnyi kárt okozott. Korábban már beismerő vallomást tett, és azt mondta, hogy megbánta tetteit. Egy dolgot nem ismert be, hogy emberölési kísérlet lett volna, amikor az egyik rablás után a rendőrök felé lőtt. A bíróság ezt nem is tartotta bizonyítottnak, ezért emiatt első fokon nem is ítélték el.