Mindent visszavont a balástyai gyilkosságok gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Visszavonta korábbi vallomásait az a balástyai férfi csütörtökön, aki korábban öt, már évek óta keresett Csongrád megyei nő megölését vállalta magára. A férfi jelenleg is előzetesben van, és továbbra is alaposan gyanúsítható a balástyai gyilkosságok elkövetésével - közölték a Csongrád megyei rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Minden eddigi vallomását visszavonta az a férfi, aki korábban öt nő megölését vállalta magára - mondta az [origo]-nak a Csongrád megyei rendőrség sajtóügyeletese. S. Zoltánt idén márciusban vették őrizetbe, miután bevallotta, hogy ő ölte meg azt a fiatal lányt, akit a rendőrség akkoriban keresett. A kihallgatások során aztán újabb és újabb gyilkosságokat vallott be, a megtalált öt holttest közül négyhez az ő útmutatása alapján talált meg a rendőrség. A gyilkosságokkal alaposan gyanúsítható férfi egy hatodik áldozatról is beszélt, akinek a holttestét nem találták meg a férfi által megjelölt helyszínen, egy bányatóban.

Csütörtökön a férfi azonban visszavonta összes korábbi vallomását, és arra hivatkozott, hogy fenyegetés és kényszer hatására vállalta magára a gyilkosságokat - írja a Délmagyarország című helyi napilap. A férfi állítása szerint az igazi gyilkosok - egy magyar és egy román állampolgár - megfenyegették, kényszerítették, hogy ismerje be a gyilkosságokat, és megmutatták neki, hogy hová rejtették az áldozatokat. A Délmagyarország információit a rendőrség nem erősítette meg az [origo]-nak.