Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség az agrártárcához kötődő cégek közül kettőnek az ügyében. A tizennégy büntetőeljárás 29 gyanúsítottja közül kettőt a múlt héten helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság. Az egyik ügyben várhatóan Torgyán József egykori minisztert is meghallgatja a rendőrség. Szökésben van három személy, köztük Torgyán volt tanácsadója, Simon László.
Vágólapra másolva!

2001 februárja és 2002 májusa között 18 feljelentést tettek (legtöbb esetben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz és a tárca által alapított cégekhez, vagy az irányítása alatt lévő intézményekhez köthető bűncselekmények gyanúja miatt. Papp Csaba az SZBEI osztályvezetője a Népszabadságnak elmondta: azokban az esetekben nem rendeltek el nyomozást, melyekben ugyan szabálytalanul, de társadalmilag indokolt célra költöttek el pénzt. Ilyen eset volt az FVM iskolatejprogramja, amelyet a sertésprogram támogatására elkülönített alapból finanszírozták. (A KEHI panasszal élt a döntések ellen, így lehetséges, hogy ezekben az ügyekben is elrendelik a nyomozást)

Papp Csaba alezredes a Magyar Hírlapnak elmondta: csalás, hűtlen kezelés és okirat-hamisítás alapos gyanúját állapította meg a múlt héten befejezett nyomozás a GMS 69 Kft. volt ügyvezetője B. Csabával, illetve a Farm-Air Rt. vezérigazgatója, N. Zoltánnal szemben. A nyomozás adatai szerint a két cégvezető harminckétmillió forintos vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy 1600 tonna takarmánykukoricáról szóló fiktív szállítási nyilatkozatot készítettek, majd a dokumentumokat fiktív árubizonylatként könyvelték el. A Farm-Air Kft. a szerződés révén 3,5 millió forinttal csökkentette a cég befizetendő forgalmi adóját.

A másik befejezett nyomozás gyanúsítottja az Agrármarketing Centrum Kht. PR-menedzsere, E. Attila. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított a kht. nevében egy nyomdaipari cégtől különböző munkákat, kiadványokat rendelt meg többmilliós értékben. A szerződések szerint készítendő kiadványokért azonban utólag túl magasnak találták a kht. által kifizetett összeget. Hogy ne tűnjön fel a túlfizetés, - a rendőrség adatai szerint - újabb megrendelést készítettek, amelyen az átadott nyomdai termékek számát a valósnál nagyobbnak tüntették fel. A menedzsert hatrendbeli magánokirat-hamisítással gyanúsítják. Az alezredes közölte: az agrártárcához köthető cégek ügyében még további tizenkét büntetőeljárás van folyamatban, amelyek nagy részét várhatóan az idén befejezik. A gyanúsítottként kihallgatott 29 személy közül kettőnek előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a múlt héten. K. Imre, a Nexon Bróker Rt. vezérigazgatója és társa múlt év novemberében szállítottak el a seregélyesi szövetkezettől 1500 tonna búzát azzal, hogy a terményt az árutőzsdén értékesítik. A búza azonban nem került a tőzsdére, azt saját csatornáikon értékesítették, 26 millió forintos tartozásukat viszont nem tudták rendezni. A két üzletember ráadásul annak fényében szervezte meg a terhükre rótt csalást, hogy egy másik agrárügyben korábban már gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Papp Csaba megerősítette, hogy az eljárások egyike a minisztérium által Thaiföldön alapított cég, illetve étterem ügyében folyik, mégpedig hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. Az eddigi adatok szerint a cégalapításra fordított tizenkilencmillió, illetve a berendezésre költött tizenhétmillió forint célszerűtlen befektetés volt, amelynek jogszerűségét is vitatták az ellenőrző szervek.

Az egyik nyomozás kapcsán várhatóan kihallgatják Torgyán Józsefet, a kisgazdapárt elnökét - írja a Magyar Nemzet. Az egykori agrárminisztert a GMS 96 Kft. ügyletei - például a külföldi utak szervezése - kapcsán hallgatják ki tanúként.