Ellenzéki nem a Nagy Imre-határozatra

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés elfogadta az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggo történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről szóló határozati javaslatot, valamint megalapította a Nagy Imre érdemrendet. Az ellenzék nemmel szavazott.
Vágólapra másolva!

A parlament Nagy Imre kivégzésének és 1989-es újratemetésének napját, június 16-ikát, valamint az október 23-dikát jelölte ki az ünnepi megemlékezésre. A határozat szerint az 1956. évi forradalom és szabadságharc jelképévé vált lyukas nemzeti lobogót is kitűzik az ünneplés helyszínén.

Módosították a kitüntetésekről szóló törvényt: a kormány javaslatára létrehozták a Nagy Imre érdemrendet, amelyből évente legfeljebb 15-öt osztanak ki ünnepélyes keretek között október 23-án.

A kormánypártok támogatták az igazságügyi tárca javaslatát, a Fidesz és az MDF képviselői nemmel szavaztak.