Gyulay püspök e-mailben tiltakozik a Big Brother ellen

Vágólapra másolva!
Az ORTT panaszbizottságához fordult Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök, kifogásolva a TV2 Big Brother című műsorát. A püspök levelében azt írja: bár nem alaptalanul kérné a műsor beszüntetését, tisztában van azzal, hogy a közvélemény ellenében szólni eredménytelen, ezért csak a Big Brother megrendszabályozását kéri. A Webrádió szegedi portálnak nyilatkozva, a püspök elmondta: szerinte a Big Brother káros hatással van a fiatalokra.
Vágólapra másolva!

"Szeretném kérni az ORTT Panaszbizottság tárgyalóit, fordíttassanak nagyobb gondot a tv-adások nívójára, vegyék figyelembe, mivel táplálják a gyerekeket, és fiatalokat, milyen jövő-magyar társadalmat készítenek elő. Gondolom, a közvélemény ellen szólni eredménytelen és hiába kérem e műsor megszüntetését, pedig nem alaptalanul kérném, de megrendszabályozását és az összes csatorna adásainak normáját mindenképpen meg kell határozniuk és megjavítaniuk." - írta e-mailben Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök az ORTT panaszbizottságának.

Webrádió Szegedhttp://szeged.webradio.hu/

Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök a Webrádiónak elmondta, hogy mit ért a műsor megrendszabályozásán: "a legegyszerűbb az lenne, ha eltörölnék, vagy mégjobban megszűrnék az esti adást, és csak az éjszakait hagynák meg. A püspök azt is hozzátette, hogy legjobbnak azt tartaná, ha a műsort teljesen megszüntetnék, de ezt reménytelennek tartja a nézőszám és a belefektetett pénzösszegek miatt. A püspököt négy katolikus iskola vezetője kérte, hogy tegyen valamit, mert az iskolában a gyerekek között állandóan ez a téma, és az oktatók nem tudnak mit tenni ellene.

A püspök elsősorban a trehányságot, ízléstelenséget és erkölcstelenséget kifogásolja a műsorral kapcsolatban. Emellett arról is beszélt az interjúban, hogy szerinte megrendezettek az események, a szereplők utasítások alapján cselekednek.