Várakozó magyar álláspont Irak ügyében

Vágólapra másolva!
A magyar kormány előnyben részesíti, ha ENSZ határozat dönt az Irak elleni fellépésről, hangzott el az országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki ülésén. A megbeszélésen, amelyen az amerikai nagykövet is részt vett, a Fidesz képviselői felvetették, hogy kezdődjön négypárti egyeztetés az Irakkal kapcsolatos magyar álláspont ügyében.
Vágólapra másolva!

Szentiványi Gábor, a külügyminisztérium helyettes államtitkára a bizottság ülésén elmondta, hogy a magyar kormány is kapott olyan információkat a szövetségeseitől, melyek szerint Irak biológiai, vegyi és nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Szentiványi emlékeztetett annak a veszélyére is, hogy Irak tovább adhatja ezeket az eszközöket más országoknak, és akár terroristáknak is. A helyettes államtitkár az [origo] kérdésére válaszolva elmondta, hogy a magyar kormány előnyben részesíti, ha ENSZ határozat dönt az Irak elleni fellépésről, de tudatában van annak is, hogy a tétlenség komoly veszélyeket rejt magában. Arra az esetre, ha nem születik közös döntés Irak ügyében, és az Egyesült Államok ENSZ határozat nélkül lépne fel a közép-keleti ország ellen, még nincs végleges magyar álláspont.

A bizottság ülésén meghívottként jelen volt Nancy Goodman Brinker, amerikai nagykövet is, aki megköszönte Magyarország terrorizmus elleni harchoz nyújtott eddigi segítségét, ugyanakkor hozzátette, az ország további segítséget is nyújthat. Példaként említette, hogy a térségben Magyarország az egyetlen állam, amely nem vesz részt az Afganisztánban zajló hadműveletekben. Irakkal kapcsolatban hangsúlyozta, Bush elnökkel való régi személyes kapcsolata alapján biztos benne, hogy az amerikai kormányzat komolyan gondolja, amit mond, és nem fog meghátrálni az Irak elleni fellépés elől.

A külügyi bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt elmondta, bizonytalanságot éreznek abban, ahogy a magyar diplomácia kezeli Irak kérdését, ezért négypárti egyeztetést javasol a magyar álláspont kialakítása ügyében. Szentviányi Gábor ezzel kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta, hogy készek az egyeztetésre.