Tüntetésre készülnek a házrombolók

Vágólapra másolva!
A németkéri házrombolás után tiltakozóakcióra készül hat Tolna megyei település néhány száz lakója, mert úgy tudják, romák költöznének a közelükbe. Ezért szombaton a paksi önkormányzat elé vonulnak, azt követelik a várostól: oldják meg a jelenleg hajléktalan roma családok sorsát a paksiak, és ne engedjék őket a környező telelpüléseken házakat venni. A demonstrálók ugyanis a beköltözni akaró romákat bűnözőknek tartják.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI

A szombati akció előtt csütörtökön a felbőszült németkériek már szétvertek egy lakóházat, mert úgy tudták: romák akarják megvenni az épületet. Emellett Dunaszentgyörgyről korábban már elköltöztettek romákat lakossági összefogással. A tüntetés főszervezője egy faddi önkormányzati képviselő, aki közleményében Paks önkormányzatát okolta a helyzet elmérgesedése miatt: szerinte a városi önkormányzat a környező településekre akarja hárítani a "közismerten bűnöző, munka- és szakmanélküli családok" okozta problémát - állítja az önkormányzati képviselő.

Forrás: MTI

A tüntetésre készülő települések lakói azt követelik, hogy a náluknál jóval több pénzből gazdálkodó Paks oldja meg a gondjait "házon belül". A tüntetést szervezők tiltakozó beadványában az olvasható, hogy nem cigányellenes összefogásról van szó, hanem arról, hogy egyik falu sem kíván közismerten bűnöző, munka- és szakmanélküli családokat befogadni, segélyezni.