Csütörtöktől nyilvános a Mécs-bizottság összegzése

A volt kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló csonka bizottság csütörtökön 11 órakor nyilvánosságra hozza eddigi munkájának összegzését. A testület munkájáról szóló dokumentumot az országgyűlés elnökének küldik meg. Az egyeztetések még folynak, főként arról, hogy milyen terjedelmű és mennyire részletes legyen a dokumentum.

A Mécs Imre által vezetett, ellenzék nélkül működő vizsgálóbizottság kormánypárti tagjai csütörtökön nyilvánosságra hozzák eddigi munkájuk összegzését. Mécs Imre, a bizottság szabaddemokrata elnöke és Tóth Károly (MSZP) között korábban vita volt arról, hogy jelentést vagy összegzést készítsenek-e. Végül az összegzés mellett döntöttek, és azt sem az Országgyűlésnek, hanem a házelnöknek nyújtják be. Jelentést ugyanis csak a teljes bizottság készíthetne. Mécs az [origo]-nak elmondta: egyes kérdésekben még egyeztetések folynak, de szinte már teljesen elkészült az értékelés.

Tóth az [origo]-nak elmondta: már egy hete elküldte a bizottság elnökének a saját összegzését, ami másfél oldal terjedelmű. Tóth szeretné, ha az összegzés világosan fogalmazna, és nem tartalmazna konkrétumokat, kielégítve ezzel az adatvédelmi biztos irányelveit is. Az összegzésről várhatóan szerdán fognak egyeztetni a bizottsági tagok.

KAPCSOLÓDÓ CIKK