Ügynöktörvény: szűkül a kör

Vágólapra másolva!
Szerdán kerülhetnek a parlament elé a kormány által júliusban beterjesztett ügynöktörvényt módosító javaslatok. A módosításokat nagymértékben a kormányfő által felkért szakértői bizottság javaslatai alapján készítik el. A bizottság azt javasolta, hogy szűkítsék a vizsgálandók körét, és ne legyen politikusi tagja a tényfeltáró bizottságnak.
Vágólapra másolva!

A módosító indítványokban nagymértékben figyelembe vesszük a kormányfő által felkért szakértői bizottság ajánlotta változtatásokat, amelyeket a kormány által júliusban elkészített ügynöktörvény-tervezethez ajánlottak a szakértők - mondta Wiener György MSZP-s képviselő. A képviselő kiemelte a vizsgálandók körének szűkítését, valamint a tényfeltáró bizottság összetételére vonatkozó szakértői javaslatot, mely szerint ez pártdelegáltak helyett bírákból álljon. Ezek az elemek benne lesznek a módosító javaslatokban.

Wiener elmondta az [origo]-nak, hogy az MSZP-frakció kedden tárgyal a bizottság ajánlásairól, majd egyeztetnek az igazságügyi tárcával, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárral és az SZDSZ-szel is. A szakértői bizottság javaslatai alapján elkészített módosító indítványokat a parlament szerdai ülésén adják elő.

A jelenleg hatályos törvény a meghatározott kör átvilágításáról rendelkezik, vagyis az illető érintettségét vizsgálja a III/III-as szolgálatot illetően. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált személy akkor minősül érintettnek, ha aláírt beszervezési nyilatkozatot találtak róla, és általa készített jelentéseket vagy bizonyítékot arra, hogy ellenszolgáltatásban, jutalomban részesült szolgálataiért cserébe. Mivel rengeteg irat megsemmisült, ezért olyanokat is érintetleneknek minősíthettek, akik valószínűsíthetően együttműködtek a pártállam titkosszolgálatával, de csak beszervezési nyilatkozatot találtak róluk - magyarázta az átvilágítás gyengéjét Hack Péter, aki az új javaslattal kapcsolatban hozzátette: csak azt kellene megjelölni, ha valaki szerepel a nyilvántartásban, és az anyagai kutathatóvá válnának. A kormány tervezete valamennyi egykori III-as főcsoportra kiterjedne.

A kormány tervezetében egy tényfeltáró bizottság vizsgálná a törvényben meghatározott közszereplők rendszerváltás előtti esetleges állambiztonsági múltját. Ebben a bizottság tagjait a kormány eredeti javaslatában többségében a pártok delegálhatnának (a parlament elnöke, a parlamenti frakciók, az igazságügy-miniszter, a kulturális miniszter, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész) egy-egy tagot. A szakértői testület indítványa szerint viszont bírákból kell állnia a tényfeltáró bizottságnak, hasonlóan a mostani átvilágítóbírákhoz.

Az ügynöktörvényhez kapcsolódóan a kormány júliusban benyújtotta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló javaslatát, amely egyesítené az összes egykori III-as főcsoportfőnökség dokumentumait és mindezeket kutathatóvá tenné. A szakértői bizottság szerint túl homályosan fogalmazza meg az iratok körét, ezért pontosan és világosan megszabja azokat az eseteket, amelyekben nem engedné a kutathatóságot. Így például nem lenne kutatható annak az iratai, aki a jogállam titkosszolgálatában is folytatta munkáját.