Még nincs döntés az egyházi ingatlanokról

Vágólapra másolva!
A kormány egyelőre még nem döntött és nem is tárgyalt a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezésének esetleges felgyorsításáról - közölte a Miniszterelnöki Hivatal egyházi ügyekért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Szalay István a Magyar Hírlapban megjelent információra reagált, miszerint - a törvényben előírt 2011-es határidővel szemben - akár már négy éven belül visszakerülhetnek eredeti tulajdonosaikhoz a pártállam idején államosított egyházi ingatlanok. Az államtitkár elmondta: egyelőre az sem egészen biztos, hogy fel lehet gyorsítani a folyamatot, jelenleg ugyanis még számos kérdés nyitott. Mint jelezte, a rendezés előbbre hozatala függ például az egyházak szándékától és a kormányzati forrásoktól, s át kellene tekinteni azt is, miként lehetne módosítani a többi, vonatkozó törvényt.

Szalay István felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a visszaadás előtt álló - a néhány évvel korábbi felmérés szerint -, összesen negyvenmilliárd forint értéket kitevő ingatlanokat illetően várhatóan új értékbecslési eljárásra lesz szükség. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy döntésüket a lehető legnagyobb konszenzussal szeretnék meghozni. Tájékoztatása szerint az ingatlanrendezés kérdése - felvetésként - szerepel majd a kormány Kenyeret és békét!című, várhatóan novemberben megjelenő egyházpolitikai koncepciójában.