Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság súlyosbította az Ambrus Attila ügyében első fokon született ítéletet. A Whiskysnek - a korábban kiszabott -15 év helyett 17-et kell rács mögött töltenie. A vádlott az utolsó szó jogán elmondta, hogy a jelenlegi körülmények között nem bírna ki 15 évet ép ésszel.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Ambrus Attila büntetését súlyosbította a Legfelsőbb Bíróság ma délután hozott másodfokú, jogerős ítéletében. A whiskys rablót első fokon, nem jogerősen 15 év fegyházra ítélték, a mostani döntés értelmében azonban 17 évet kell rács mögött töltenie. A többi vádlott, a tettestársak esetében az elsőfokú ítéletet hagyták helyben.

Az első fokhoz hasonlóan szintén nem állapította meg a bíróság, hogy bármikor is lett volna ölési szándéka Ambrusnak. Bűnösnek találták viszont foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésben. Ezt a fegyverhasználatra értették, amikor a földre és a levegőbe lőtt. A bíróság szerint mások életét is veszélyeztette, amikor futás közben lövéseket adott le. Azt is rablásként minősítették, hogy fegyvereket vett el a kirabolt pénzintézetek biztonsági őreitől.

Az ítélet indoklásában többek között szerepelt, hogy a büntetés mértékének általános visszatartó hatásának is lennie kell. A bíró kitért arra, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a rablások, tehát nekik a társadalmi elrettentés is a céljuk az ítélettel. Enyhítő körülményként értékelték, hogy Ambrus őszinte beismerő vallomást tett, és több bűncselekményt csak az ő elmondása alapján tudtak feltérképezni.

Nézze meg az ítélethirdetésről készített videofelvételt!/attached/20020926whiskysmasodfok.mpgmpg, 1,95 MB

Megemlítette a bíró, hogy a társadalom részéről egy furcsa szimpátia mutatkozott a Whiskys irányába, ugyanakkor szerinte erkölcsileg a javára írható része egyáltalán nem volt a bűncselekményeknek.

Ambrus közölte: nem bírna ki ép ésszel 15 évet

Forrás: ORIGO
Magyar György, a védő

A vádlott ma az utolsó szó jogán börtönbüntetése kis mértékű mérséklését kérte, nem kért radikális csökkentést, ugyanis elismerte, hogy sok bűncselekményt követett el, és megérdemli a büntetést. Hozzátette, hogy bár súlyos bűncselekmények írhatók a számlájára, egyszer sem volt szükség mentőre vagy hullaszállítóra. Bár azt is megjegyzte, tisztában van azzal, hogy lelki károkat biztosan okozott. A 15 évet azonban nem tartja ép ésszel kibírhatónak, mert szélsőséges körülmények között, mindentől elszigetelve raboskodik. Fogva tartása körülményeiről annyit mondott, hogy nagyon el van zárva mindenkitől, nem csak a külvilágtól.

A bíróságnak elmondta, hogy tervei vannak, képzéseken akar részt venni, és már el is kezdett tanulni. Örül, hogy van benne tudásvágy, szeretne fejlődni. Ambrus szerint az elmúlt másfél évben jól viselkedett a börtönben, nem volt rá panasz.

Két dolgot kifogásolt a vádban szereplők közül. Elsőként az eshetőleges emberölési kísérletről beszélt, amit nem ismer el, állítása szerint soha nem akart bántani senkit. Szerinte a rendőrök nem álltak a helyzet magaslatán az említett ügy kivizsgálásakor. Az 1998 márciusában végrehajtott rablás után ugyanis először a Szűcs testvérpárt hirdették ki tettesekként, később azonban, amikor bebizonyosodott, hogy ez a rablás is az ő számlájára írható, egyszerűen csak kihúzták a testvérek nevét, és az övét írták be - mondta a Whiskys a Legfelsőbb Bíróság előtt. Ambrus szerint új eljárást kellett volna kezdeniük a rendőröknek, ezt viszont mindvégig hiába kérte, sőt a helyszínre, a Heltai téri OTP-hez sem voltak hajlandók kivinni, pedig a többi rablás nyomozásánál ezt megtették. A bíróság végül - ahogy az eslő fokú eljárásban - nem találta bizonyítottnak az emberölési kísérletet.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Beszédében kiemelte még, hogy a vádban fegyverrablás is szerepel, holott ő csak azért vette el a biztonsági őröktől a fegyvert, hogy ne lőjenek. Azokat nem adta el, és nem akarta további bűncselekményekhez használni. Legalább 8-10 fegyvert - társával együtt - szétszedett és a Dunába dobott. Amikor elfogták, csak azért találtak nála fegyvereket, mert pont előtte követett el két rablást, és az azokból származókat még nem semmisítette meg - állította.

Ambrus Attila az első rablását 1993 januárjában követte el, az évek alatt összesen 196 millió forintnyi kárt okozott. A whiskys rabló bűnlajstromát két órán át ismertették a tárgyaláson.