Gallup: változatlan MSZP-előny

Vágólapra másolva!
A Gallup szeptemberi felmérése szerint nincs elmozdulás a két nagy párt támogatottságában: az elmúlt hónapokban szerzett előnyét megtartotta az MSZP a Fidesz előtt.
Vágólapra másolva!

Változatlan MSZP-előnyt mér legfrissebb felmérésében a Gallup közvélemény-kutató cég: mindkét párt támogatottsága két-két százalékponttal növekedett. A teljes lakosság 40 százaléka támogatja az MSZP-t, míg a Fideszt 29 százalék. A pártot választó biztos szavazók közül 53 százalék szavazna a szocialistákra, 38 százalék a Fideszre, négy százalék pedig az SZDSZ-re.

A kormányfő, Medgyessy Péter tevékenységével a megkérdezettek 59 százaléka elégedett, és mindössze 18 százalékuk gondolta azt, hogy a "inkább rosszul végzi a dolgát". A válaszadók 48 százaléka szerint a kormány "inkább jól végzi a dolgát", és 34 százalék gondolja úgy, hogy "inkább rosszul". A megkérdezettek 3,25-re "osztályozták" a kormány teljesítményét.

A Gallup az ország 66 településén 1011 felnőtt megkérdezésével végezte a felmérést. A hibahatár négy százalék.

A nagy közvélemény-kutató cégek közül egyedül a Medián állítja azt, hogy az elmúlt hónapban rontott az MSZP és javított a Fidesz. Az ő felmérésük szerint 9 százalékkal csökkent a két párt közötti különbség.