Másodfokon enyhítették Lissák büntetését

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre méréskelte két év nyolc hónap letöltendő börtönről Lissák Marcell büntetését. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnökének férjét sikkasztással, csalással és közokirat-hamisítással vádolták.
Vágólapra másolva!

Jelentősen enyhítették másodfokon Lissák Marcell büntetését. Az ügyben csütörtökön hozott jogerős ítéletet szerint Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök férjét csalás és sikkasztás miatt egy év nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel és százezer forint pénzbírsággal sújtották. Az okirathamisítás vádjával kapcsolatos eljárást azonban elévülés miatt megszüntették. Az elsőfokú ítélet még két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésről rendelkezett. Enyhítő körülménynek számított, hogy a bűncselekmény elkövetése óta évek teltek el, Lissáknak gyereke született, és az általa okozott kár nagy részét már megtérítette.

Az okirathamisítási ügy azért évült el, mert az elsőfokú ítéletben még üzletszerűen elkövetett okirathamisítás szerepelt, a másodfokon eljáró büntetőtanács azonban az üzletszerűséget nem találta bizonyítottnak. Ezért a bűncselekmény elévülési ideje is rövidebb, így nem büntethető egyik vádlott sem a vétség miatt.

Szintén a vádlottak között volt Lissák Marcell testvére Lissák Bertalan és sógornője, Körmendy-Ékes Eszter is. Őket első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de most elévülés miatt megszüntették ügyükben az eljárást.

Lissák ügyét 1997 óta tárgyalja a bíróság, az elsőfokú ítéletet 2000. november 6-án hozták. A vád szerint kétszer károsította meg a Top Team Kft-t, melynek ügyvezetője volt. 1995-ben 10,2 millió forintot vett fel a cég számlájáról, jogtalanul. A pénzt a vád koronatanújaként is fellépő Szalay Tamás, a céget háttérből irányító vállalkozó nyomására akkor visszafizette.

Az eset után a cég vezetése nem tett feljelentést, de Lissákot leváltották a tulajdonosok. Leváltása után Lissák ismét felvette a 10,2 millió forintot. A cég számlájához már nem is férhetett volna hozzá, de egy régi, akkor már érvénytelen cégbírósági papírt felmutatva továbbra is ügyvezetőnek adta ki magát. Lissák azt állítja, a cég egy tagjának kérésére vette fel a pénzt, és azt otthagyta a Top Team irodájában. Ezt az ott dolgozók közül csak egy tanú erősítette meg, a többi cáfolta, és a Lissák mellett valló munkatárs többször is ellentmondásba keveredett. 1997-ben ebben az ügyben a Legfelsőbb Bíróság egy polgári peres eljárás végén már elmarasztalta Lissákot, és a 10,2 millió forint kamatos visszafizetésére kötelezte.

A másik Lissák elleni vádban Lissák testvére és sógornője is érintett. Az ő nevükre ugyanis jogtalanul átutalt a Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül 12 millió forintot. Lissák azzal védekezett, hogy ugyan ő állította ki az átutalásról szóló papírt, de azt Szalay Tamás, Körmendy-Ékes Eszter élettársa utalta át.

Ebben az ügyben azért lett vádlott Körmendy-Ékes Eszter és Lissák Bertalan is, mert semmilyen tevékenységet nem végeztek, amiért jogosultak lettek volna pénz felvételére. Azzal védekeztek, hogy Szalay Tamás kérte meg őket a pénz fogadására, mert ez neki pénzügyileg kedvezőbb, mint más formában kivenni az összeget a vállalkozásból. Hozzátették, ezt Szalay azért nem ismeri be, mert megromlott a viszonya Körmendy-Ékes Eszterrel, ezért rajta és családján is bosszút akar állni.

A bíróság utóbbi ügyben mindhárom vádlott ellen megszűntette a közokirat hamisítás miatt az eljárást. Az elsőfokú ítéletben ugyanis a vádirat szerint üzletszerűen követték el a hamisítást, ami súlyosabb minősítésnek számított. Ezt azonban a bíróság nem látta bizonyítottnak. Most egyszerű hamisítás volt már csak a vád, és ez már elévült, mivel az eset 1995-ben történt.