Megalázták a rendőrségen a Millenáris Kht. volt vezetőjét

Vágólapra másolva!
A Millenáris Kht. volt igazgatójával ügyvédje állítása szerint megalázóan bántak a rendőrség fogdájában. Berkecz Máriát állítólag kétszer is ruhátlanul motozták - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Az őrizetbe vett, majd szabadlába helyezett Berkecz Máriával ügyvédje állítása szerint megalázóan bántak az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának fogdájában. A Millenáris Kht. volt igazgatóját állítólag kétszer is ruhátlanul motozták meg. Ügyvédje, Barabás Gábor indokolatlannak tartja a rendőrség magatartását.

Berkeczet keddi tanúkihallgatása után vették őrizetbe, és másnap reggel engedték ki. Ügyvédje beszámolt arról, hogy a gyanúsítottól elvették rádióját, óráját és éjszaka többször is felkapcsolták a villanyt zárkájában. A Fővárosi Főügyészség azért döntött ilyen gyorsan a szabadlábra helyezésről, mert a Millenáris Kht. volt ügyvezetője azonnal panaszt emelt a rendőri intézkedés ellen.

Nem tud az esetről Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. Az ORFK sajtóügyeletén péntekre ígértek választ a Magyar Hírlapnak.

Az ügyvéd szerint általában először szakvéleményekkel alátámasztanak egy tényállást, azonban ebben az ügyben nem csatoltak egyetlen szakvéleményt sem.

Berkecz Máriát kedden vették őrizetbe különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. A kht. jelenlegi vezetője egy hete tett feljelentést a társaság korábbi gazdálkodása miatt. Előzetes letartóztatásáról szerdán előterjesztést küldött a rendőrség a Fővárosi Főügyészségnek