Még másfél évig működhet a józsefvárosi kínai piac

Vágólapra másolva!
2004 februárjában bezárják a józsefvárosi kínai piacot, mert a terület tulajdonosa, a MÁV, nem hosszabbítja meg a piac szerződését. A bezárással háromezernél is több - elsősorban ázsiai - kereskedő kerülhet utcára.
Vágólapra másolva!

Nem hosszabbítja meg a józsefvárosi piac szerződését a MÁV Rt. - tájékoztatta közleményben a vasúttársaság kedden az MTI-t. A bérleti szerződés alapján 2004 februárjáig működhet a MÁV-területen fekvő józsefvárosi piac. A piacon dolgozók nem tudják, hova mehetnének, ha kiszorulnak erről a területről, ezért állítják: minden eszközzel ellenállnak, ha távozásra szólítják fel őket. A közeljövőben nyíló - ázsiai termékekre specializálódó - bevásárlóközpontokat nem tartják megoldásnak, mert egyrészt nem tudnák megfizetni a bérleti díjakat, másrészt a rendszeresen piacra járó vevőiket is elvesztenék. A kereskedők közül többen is pavilontulajdonosok lettek, a pavilonokért 7-10 millió forintot fizettek, emellett a piacot üzemeltető cégnek is fizetnek havonta 100 ezer forintot, hogy ott árulhassanak.