Vágólapra másolva!
Az új alkotmánytervezet szerint az ország a szuverenitásának egy részét átadja az Uniónak, az EU által alkotott törvények elsőbbséget élveznek majd a magyar Országgyűlés által hozott jogszabályokkal szemben. Ezenkívül uniós állampolgárok is választójogot kapnának az önkormányzati választásokon, amennyiben rendelkeznek magyarországi lakóhellyel.
Vágólapra másolva!

Az alaptörvényt azért kell módosítani, mert az Unióban a tagállamok egyes alapvető alkotmányos hatásköreiket részben közösen gyakorolják Brüsszellel, illetve a többi tagállammal, a hatályos magyar alkotmány pedig nem tartalmaz előírásokat, hogy az alaptörvényben rögzített hatáskörök átengedése milyen feltételekkel történhet. Az alkotmányt ezért át kell írni a csatlakozásra, vagyis úgy kell módosítani, hogy az lehetővé tegye az alapvető alkotmányos hatáskörök gyakorlásának átengedését az EU részére. Ennek érdekében az alkotmány módosítása tartalmaz egy csatlakozási klauzulát, amely kifejezi, hogy Magyarország az Unió részére nemzetközi szerződéssel átengedheti az alkotmányból eredő hatásköreinek gyakorlását, illetve azokat a tagállamokkal közösen gyakorolhatja. Az új alkotmány azt is kimondja, hogy az Európai Unió által alkotott jog elsődlegességét élvez a magyar joggal szemben.

A módosítás a választójogot is érinti: az uniós állampolgároknak is biztosítaná azt a jogot, hogy választóként részt vehessen, illetve jelöltethesse magát az önkormányzati, valamint az európai parlamenti választásokon, amennyiben magyarországi lakóhellyel rendelkeznek. A módosítással a magyar állampolgárok is szavazhatnának az európai parlamenti választásokon.

A közteherviselés követelményét kiterjeszti minden, Magyarországon tartózkodó, illetve működő személyre és szervezetre az új alkotmány, mert a jelenlegi csak a magyar állampolgárok közteherviselési kötelezettségét rögzíti.

Ügydöntő népszavazás kiírását írja elő az alkotmánytervezet az EU-s csatlakozást illetően. A következő kérdést tennék fel a választópolgároknak az indítvány szerint: "egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagja legyen?" A népszavazásra március 15-re kerülne sor a kormány javaslata alapján. Ezt azonban sem a koalíciós társa, az SZDSZ, sem az ellenzék nem támogatja.

A négy parlamenti párt által aláírt nyilatkozat szerint az év végéig a parlament az ország EU-s csatlakozásának érdekében módosítja az alkotmányt. Az előző kormányfő, a fideszes Orbán Viktor korábban feltételekhez kötötte az alkotámnymódosítás megszavazását: a földtörvény visszamódosítását, a Széchenyi- terv folytatását és a kormány által ígértnél nagyobb mértékű béremelést követelt. Az alkotmánymódosítás elfogadásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges, így az ellenzéki képviselők szavazatai is nélkülözhetetlenek.