Rendőrre támadtak Tiszasülyön

Vágólapra másolva!
Egy jászladányi testvérpárt vett őrizetbe a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt a hétvégén Tiszasülyön.
Vágólapra másolva!

Lengyel György a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke a szombaton hajnalban történt esetről elmondta: a 29 és 36 éves testvérpár gépkocsival közlekedett a Tisza-menti településen, amikor a helyi körzeti megbízott rendőr igazoltatni akarta őket. Az intézkedés során a gyanúsítottak először szidalmazni kezdték a rendőr főtörzsőrmestert, majd rátámadtak, megütötték, megrúgták és elszakították a ruháját. A közeli sörözőből többen a rendőr segítségére siettek, akiknek közreműködésével sikerült megfékezni, majd megbilincselni a magukról megfeledkezett támadókat.

Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatala folytatja le a büntetőeljárást.