Külön védőt kap Simek Kitti anyja

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya határozatában kizárta, hogy a nevelőapja meggyilkolásával gyanúsított Simek Kittinek és édesanyjának azonos ügyvédje legyen. A rendőrség szerint kettőjük között érdekellentét van, ezért külön védőre van szükségük.

Nem lehet védője Simek Zoltánnénak a továbbiakban Néder Zoltán, mert a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya kizárta, hogy az anyának és a nevelőapja meggyilkolásával gyanúsított lánynak azonos ügyvédje legyen. Bárczy Tibor alezredes, osztályvezető határozatában azzal indokolta döntését, hogy a két gyanúsított között érdekellentét van. Néder Zoltán a Blikknek elmondta, hogy ő már korábban is jelezte, hogy jobbnak tartaná, ha a nevelőapja meggyilkolásával gyanúsított lánynak és a bűnsegédlettel gyanúsított anyának külön ügyvédje lenne, nem ő látná el mindkettő védelmét.

Gelencsér László, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságszóvivője közölte: Néder kizárása csupán formaság, ami elég gyakori bizonyos nyomozati szakban.

Simek Kitti édesanyjának védelmét Kiss Attila látja el, aki a móri vérengzés egyik gyanúsítottjának, Hajdú Lászlónak is védője.

A Blikk úgy tudja, hogy a napokban elkészült a kislány elme- és pszichológiai vizsgálatának szakvéleménye, de ezt ennek eredményét egyelőre nem közölték az ügyvéddel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK